Berta Sándor

16 éves diákot alkalmaz a Google

Az álmok valóra válhatnak: egy indiai iskolás online jelentkezett grafikusnak és felvették, egy évig Kaliforniában tanulhat.

A 16 éves Harshit Sharma májusban jelentkezett az óriáscéghez grafikusnak és egy online állásinterjún is részt vett. Jelentkezését azzal indokolta, hogy évek óta érdeklődik a számítógépes grafika iránt és mindig is a Google-nél akart dolgozni. Egy általa tervezett poszter miatt esett rá a választás, a fiút tanárai "briliáns diákként" jellemezték. Harshit Sharma először egy 1 éven át tartó képzésben vesz részt és erre az időre havonta 400 000 indiai rúpiás ösztöndíjat kap, ez körülbelül 1,6 millió forintnak felel meg. A képzés sikeres elvégzése után a fizetése ennek háromszorosára fog ugrani.


A tanuló elmondta, hogy soha nem számított arra, hogy a Google felveszi már most. 10 éves kora óta inspirálta nagybátyja, Rohit Sharma, hogy rajzoljon, és ez a tevékenység idővel a szenvedélyévé vált. Soha nem tanult szakirányú iskolában, amit tud, azt mentorának köszönheti. Alulról jött, de azért meg kell jegyezni, hogy India ifjuságának jórészéhez képest így is kivételezettnek számít: szülei is tanárok, és az iskola ahol tanul 2016-ban "smart school", azaz okos iskola státuszt szerzett.

Harshit Sharma június közepén megkapta a Google értesítését és augusztus 7-én utazik el Kaliforniába, ahol elkezdődik a képzése. Később a feladata egy különleges ikontervező program elkészítése lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #6
    ""Viszont festeni, szobrokat faragni bárki tud,"

    Ezzel nem értek egyet. A művészetekhez szükséges a tehetség. Hiába akar valaki rajzolni ha fakezű és nincs szépérzéke, vagy hiába akar valaki zenélni, ha nincs hallása vagy ritmusérzéke! "
    Ez tévedés.
    Nem kell hozzá tehetség, rajzolni tehetség nélkül is lehet mint ahogy zenélni is. Legfeljebb kevesen fogják értékelni.
    "Az más kérdés, hogy bárki ecsetet ragadhat és mázolhat valami sz*rt, de annak önmagában még nem lesz művészetni értéke."
    A kérdés, hogy ki határozza meg a művészi értéket.
    "Ugyanakkor orvos is lehet bárki ha kitanulja, maximum rossz orvos lesz belőle, amire látunk is példát bőven sajnos! "
    Az orvoshoz, milyen tehetség kell? Nem a sebészre gondoltam.

    Egyébként a Googlenak nem művész kell hanem olyan aki tud eladható terméket.
  • ivadek #5
    Hehe, szemöldök rulez :D
  • TokraFan #4
    "Viszont festeni, szobrokat faragni bárki tud,"

    Ezzel nem értek egyet. A művészetekhez szükséges a tehetség. Hiába akar valaki rajzolni ha fakezű és nincs szépérzéke, vagy hiába akar valaki zenélni, ha nincs hallása vagy ritmusérzéke! Ezek a készségek nem tanulhatók meg, maximum fejleszhetők, ha már eleve adottak valakinél!

    Az más kérdés, hogy bárki ecsetet ragadhat és mázolhat valami sz*rt, de annak önmagában még nem lesz művészetni értéke.
    Ugyanakkor orvos is lehet bárki ha kitanulja, maximum rossz orvos lesz belőle, amire látunk is példát bőven sajnos!
  • dyra #3
    próbálkozni kell sosem tudhatod :) levontam ezt a közhelyes megállapítást :D
  • Cat #2
    Azért a grafika egy nagyon speciális terület, ahol simán lehet gyereket alkalmazni, mert már ekkor kiderül, hogy valaki tud/szeret-e rajzolni. A művészeti oktatásban szerzett tudás ezt csak magasabb szintre viszi, nem úgy, mint a természet- vagy a humán tudományokban. Hiába szeretnél te nagyon házat tervezni vagy embereket gyógyítani, még a diploma is kevés. Viszont festeni, szobrokat faragni bárki tud, aztán aki tehetséges és szorgalmas, az talán meg is tud élni belőle.
    Utoljára szerkesztette: Cat, 2017.08.02. 16:32:56
  • Tetsuo #1
    Majd viszi a negyventagú családját is. :-)