MTI

Őrület, bárki büntetlenül kémkedhet a magyar munkahelyeken

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, amely megfelel a "más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely" fogalmának - állapította meg felülvizsgálati eljárásában a Kúria.

A felülvizsgálat eredményét az azt kezdeményező Legfőbb Ügyészség közölte. Az ügyészség korábban ezzel megegyező határozatot hozott. Szerintük indokolt lenne az elkövetés helyének bővebb meghatározásával kibővíteni a tiltott adatszerzéssel kapcsolatos szabályozást.

A Legfőbb Ügyészség - a Fővárosi Főügyészség által az úgynevezett MTVA-s megfigyelési ügyben hozott határozat kapcsán - hivatalból megvizsgálta a Btk. ide vonatkozó paragrafusait, és megállapította, hogy a tiltott adatszerzéssel kapcsolatban több szabályozatlan kérdés is van, emiatt februárban jogalkotási kezdeményezéssel éltek az Igazságügyi Minisztérium felé.

Közölték továbbá: nem felel meg a törvényi tényállásnak az a magatartás, amikor munkahelyi irodában vagy egyéb helyiségben figyel meg valaki másokat vagy rögzíti az ott történteket, pedig indokolt lenne az elkövetés helyének tágabb meghatározásával kibővíteni a szabályozást. Ezzel ugyanis lehetővé válna valamennyi e körbe tartozó, társadalomra veszélyes magatartás büntetőjogi üldözése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #5
    Dehogynem, csak nem tiltott adatszerzéssel ítélnek majd el.
  • bobijub #4
    tényleg ennyire egyszerű?
    ha egyértelműen nem tartalmazza törvény a kameraelhelyezés és használat tilalmát, akkor jogszerű az összes ipari kémkedés?
    vagy a kameralehelyezés és használat tiltatlansága csak arra vonatkozik, hogy szabad idegen cégnél kamerát elhelyezni és üzemeltetni az ott tartózkodók magánszférájának kikémlelésére, de ipari kémkedésre nem, mert azt más jogszabály hely tiltja?
    vagy jelenleg simán ki van hagyva minden jogszabályi helyből az ipari kémkedés és ezért büntetlenül folytatható?
    vagy most hogy is van ez? mindent szabad, csak azért mert nincs konkrét "kameratiltás"?????
  • Cat #3
    A probléma az, hogy ha beraksz egy kamerát akár a Mol százhalombattai üzemének igazgatóságára vagy a paksi atomerőmű tárgyalójába akkor sem követsz el bűncselekményt.
  • Ender Wiggin #2
    Még jó, hogy így van, különben kilopnák az ember szemét is az alkalmazottak, ah van rá módjuk.
  • Sir Cryalot #1
    tudás alapú társadalom 2.0