Berta Sándor

Túl az újabb teszten a Facebook drónja

A Facebook drónja teljesítette a második sikeres útját, ennek ellenére vitatott, hogy a robotrepülőgépes internetellátás mennyire lehet életképes megoldás a jövőben.

Martin Luis Gomez, a Facebook illetékese blogbejegyzésében azt írta, hogy sor került az Aquila második teljes és sikeres repülési tesztjére az arizonai Yuma Proving Ground felett. A drón 1 órán és 46 percen át tartózkodott a levegőben, majd tökéletes leszállást hajtott végre a kijelölt területen.

A második repülés során hasznosították az első repülés tapasztalatait és számos módosítást hajtottak végre a járművön. Így például olyan spoilerekkel látták el a szárnyakat, amelyek segítettek megnövelni a légellenállást. Az új adatok rögzítésére több száz szenzort szereltek fel a robotrepülőgépre, módosították a robotpilóta szoftverét, új rádiót integráltak a kommunikációs alrendszerhez és felszereltek egy horizontális propellerleállító mechanizmust, amely a sikeres leszállást segíti elő. A drón 180 láb/perces sebességgel emelkedett, ez közel a kétszerese volt az első repülés ideje alatt mért értéknek.


Az Aquila tavaly nyáron hajtotta végre az első repülését és az első beszámoló szerint a kísérlet jól sikerült, hiszen a drón sikeresen felemelkedett, majd pedig 96 percen keresztül körözött a levegőben, mintegy 40 kilométer/órás sebességgel. Mint utólag ismertté vált, a repülés során keletkezett egy sérülés, ami sokkal komolyabbnak tűnt annál, mint amit a Facebook először közölt. Ennek volt betudható az is, hogy az esetet vizsgálni kezdte az Amerikai Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hatósága (NTSB).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!