Berta Sándor

Fitnesz­karkötő segítségével oldottak meg egy gyilkosságot

Egy a háziakat megkínzó képzeletbeli betörő helyett a férj aggódhat most. A feleség által viselt eszköz teljesen eltérő történetet mesél el.

Connie D. kétgyermekes anyát 2015 karácsonya előtt gyilkolták meg a Connecticut államban lévő házában. A rendőrség sokáig azt feltételezte, hogy egy az áldozat számára ismeretlen betörő lehetett a tettes. Nemrég azonban fordulatot vett az ügy, miután a nyomozók kiértékelték a család birtokában lévő elektronikus készülékek adatait. A rendőrség letartóztatta a nő férjét, Richardot, akit most azzal vádolnak, hogy megölte a feleségét. A "koronatanúk" a fitneszkarkötő és az azon tárolt adatok lehetnek.

A férfi azt vallotta, hogy a gyerekeket kivitte az iskolabuszhoz, majd elment dolgozni, a felesége pedig a konditerembe. Később visszatért a lakásba, mert észrevette, hogy otthon hagyta a laptopját. A házban zörejeket hallott az emeleten és ott egy jól megtermett, terepszínű ruhát és maszkot viselő férfivel találkozott. Az esetre reggel 9 és 10 óra között került sor. Ekkor ért haza a felesége is, akit az ismeretlen betörő lelőtt, majd őt egy székhez kötözte és hegesztővel megkínzott. Végül rövid tusakodás után sikerült megszöknie, de előtte még bekapcsolta a riasztót és hívta a rendőrséget.

A vallomással kapcsolatban azonban gyorsan aggályok merültek fel, ugyanis a nyomozók nem találtak a helyszínen semmilyen nyomot az állítólagos betörő kapcsán, minden bizonyíték Richard D.-hez kapcsolódott. Emellett semmi nyoma nem volt erőszakos betörésnek és nem is hiányzott semmi a házból. A rendőrség lefoglalta a riasztót, a számítógépet, a házaspár okostelefonjait és a feleség fitneszkarkötőjét.


Az adatokból végül a következő kép bontakozott ki: röviddel 9 óra után a férj az otthoni IP-címéről bejelentkezett az e-mail fiókjába és a főnökét arról tájékoztatta egy levélben, hogy a riasztó bekapcsolt és haza kell mennie, hogy utánanézzen a dolognak. A fitneszkarkötő negyedórával később mozgást rögzített, miközben a riasztó adatai alapján a garázsajtót nyitották ki. További 20 perccel később Connie D. mindenféle netes videókat osztott meg a Facebook-profiljában a telefonjáról, ő is szintén a lakás internethálózatát használta. A nő fitneszkarkötője 9 óra 18 perc és 10 óra 5 perc között 370 méter megtett távolságot regisztrált. Amennyiben a nő az autójától a földszintre ment volna, akkor nem tett volna meg 40 méternél nagyobb távolságot. Richard D. ráadásul 5 nappal később igényt nyújtott be a felesége életbiztosítására. Emellett kiderült az is, hogy a férjnek egy másik nővel viszonya volt.

Richard D. ellen vádat emeltek gyilkosság, bizonyítékok eltüntetése és hamis tanúzás miatt, jelenleg egy millió dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Az első meghallgatásán az ügyvédje szerint a védence ártatlannak vallotta magát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #11
    A karkötön kivül az összes többi közvetett bizonyíték.
  • Kara kán #10
    Kijelentő, és nem kérdőmondat van ott, ha jól látom, de lehet, hogy csak nyelvtani trehányság esete forog fent.
  • Kara kán #9
    Nekem a karkötős bizonyíték nem áll össze, de lehet, hogy nincs minden benne a cikkben.
    Amúgy honnan volt egy millió dollárja óvadékra ennek a gazfickónak?
  • Laza #8
    A szeme sem áll jól :D :D
  • Tinman #7
    Pisztollyal... ott a cikkben, hogy lelőtték.
  • mcganyol #6
    Azt a mindenit, ha ezt nem viccnek szántad, sűrgősen szakorvosi segítségre van szükséged!
    Azt gond nélkül megértenéd ha a csúnya feleségét lőtte volna agyon?!?

    Az ügyben a karkötő kb semmit sem számít ahhoz képest hogy az otthoni hálózatról a telefonján keresztül osztott meg videókat, meg küldött emailt.... biztos a betörő volt, csak ki akarta próbálni a cuccokat mielőtt ellopja.
  • Gyuszopapa #5
    Csak én látom úgy hogy tipikus terrorista feje van a csávónak.
  • Kissssss0 #4
    ekkora egy idióta fasz... már a nézésén is látszik hogy ö volt az.
  • Voltan #3
    Pontosan. A nyomozók és az ügyészek sem hülyék, tény, hogy a gyilkosságok több, mint 90%-át az élettárs, közeli hozzátartozó, közeli ismerős követi el. Mindig ez az alap, kábé ebben a sorrendben indul a nyomozás. Mindig.
    Ha agyonütöm az asszonyt, és azt mondom a rendőröknek, hogy egy maláj piócatenyésztő ölte meg, a rendőrök nem rohannak zuhogó nyállal Malajziába :D
  • bakvarnyu #2
    Hogy tud valaki egy ilyen szép nőt megölni.