Berta Sándor

Telefonná válhat az Amazon Echo

A telefonfunkció nagyban hozzájárulna az Amazon Echo és a Google Home gyos elterjedéséhez.

A társaság a digitális asszisztensét egy új eszközbe integrálná. A Re/Code szerint már februárban sor került a telefonfunkcióval ellátott új készülék bétatesztelésére. Az Echo elsősorban kifelé irányuló VoIP- és más Echo rendszerekkel folytatott beszélgetésekhez lesz majd használható. A portál nem megnevezett forrásokra hivatkozva hozzátette, hogy az új terméket már a következő hónapokban bemutathatja az Amazon, a cég ugyanakkor egyelőre nem akarta kommentálni az értesülést.

A Re/Code a cég egyik korábbi munkatársától megtudta azt is, hogy Jeff Bezos, a társaság vezetője már az Echo megjelenése előtt is el volt ragadtatva az olyan VoIP-alkalmazásoktól, mint a Skype. Az elmúlt időszakban pedig ez csak fokozódott.

A Google szintén azon dolgozik, hogy a Google Home nevű asszisztensét telefonná változtassa. Egy tanulmány alapján mind a két vállalat azért harcol, hogy a felhasználók főleg az olyan beépített funkciókat használják, mint a zenék streamelése, a hangoskönyvek felolvasása, az időjárás-jelentések és a lámpák vezérlése. A harmadik féltől származó további funkciók viszont így elmaradhatnának.

Az Echo utódja az eddigi hangszórófunkciót egy érintőképernyővel ötvözné, és a rendszer hangfelismerési funkciót kaphat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!