SG.hu

A tévék átkalibrálásával segíti a színtévesztőket a Samsung

A SeeColors mobilos szoftver meghatározza a színtévesztés fajtáját és mértékét, majd ahhoz igazodva az okostévé alkalmazása újrakalibrálja a néző számára a televízió képernyőjét.

A világon közel 300 millió, Magyarországon pedig közel félmillió ember a teljes színskála csak egy bizonyos részét látja, amelynek következtében nehezen tudja megkülönböztetni az egyes színeket. A színtévesztés meglepően gyakori látási rendellenesség, amely a férfiak 8 és a nők fél-1 százalékát érinti, és a fiatalabb, huszonéves generáció körében fordul elő leginkább. A színtévesztés sok szempontból hátrányos: a nem megfelelő színdekódolás miatt elvesző információ lassítja az észlelést, késlelteti a reakcióidőt, és megnehezíti a döntéshozatalt a hétköznapi helyzetekben. Ez pedig kihat a színtévesztő karrierjére, életminőségére.


Egy magyar kutatócsoport – a Dr. Wenzel Klára vezette Colorlite – több mint húsz éves tudományos munka eredményeként olyan diagnosztikai módszert dolgozott ki, amellyel minden korábbinál pontosabban megállapítható a színtévesztés típusa (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértéke (enyhe, mérsékelt vagy súlyos). A Samsung a csoport közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt.

A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát és mértékét. (Valamilyen érthetetlen okból csak a vállalat csúcsmobiljaira, S6 és S7 variánsokra tölthető le.) Majd a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, vagy közvetlenül letölti az alkalmazást a Smart TV App Store-ból a tévéjére. (Az előre telepített alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in található meg.) Végül az applikáció az okostelefonos teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kjhun #3
    Egy szemüveg. egyszerűbb lenne. Amely, egyénileg van testreszabva, a színtévesztés adott típusához. Így, a többiek, a megszokott módon nézhetnék, a TV-t. Míg, a színtévesztők a TV mellett, az egész világot is nagyjából ugyanúgy látnák, mégha nem is totál ugyanúgy, akik nem szenvednek ettől.
  • moikboy #2
    Igen, és ráadásul neked is furcsán fog kinézni, hiszen a valóságban nem ezeket a színeket szoktad meg. Ennek max annyi értelme van, hogy a színtévesztők kipróbálják, hogy mások miként látnak. Egyébiránt hülyeség.
  • tyű #1
    Ha átkalibrálom a tévét a programmal, akkor a mellettem ülő, rendes színlátással rendelkező nézők meg majd eltorzított színeknek fogják érzékelni, ami nekem normális?