Berta Sándor

Elégedetlen szerverközpontjaival a Microsoft

Emelni akarják szerverközpontjaik megbízhatóságát, új szerződéseket kötnek partnereikkel.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy a különböző gyártók saját maguk döntötték el, hogy milyen komponenseket építenek be a Microsoft szervereibe. Ezen változtatna a redmondi cég a jövőben. A módosítás elsősorban a szerte a világban lévő adatközpontokban elhelyezett szerverekre vonatkozik. A Microsoft kapcsolatba fog lépni a partnereivel és azokkal új szerződéseket köt majd - erről a DigiTimes tajvani IT-portál tudósított ágazati forrásokra hivatkozva. Ugyan a beépítendő alkatrészekről a redmondiak fognak dönteni és előtérbe kerülhetnek a drágább, de megbízhatóbb komponensek, de a szervereket továbbra is az egyes gyártók szerelik majd össze és természetesen az ő felelősségük lesz a gépek hibátlan működése is. A Microsoft azt reméli, hogy a változtatásnak köszönhetően megbízhatóbban fognak működni a szerverei.

Az első megrendelések már befutottak a gyártókhoz, s főleg hűtőkre és házakra vonatkoznak. A szervereket várhatóan a Dell, a Hewlett-Packard, a Wiwynn és a Quanta Computer szállítja majd.Az új eljárást egy olyan csoport dolgozta ki, amelyet a Microsoft két évvel ezelőtt a szerveralkatrészek minőség-ellenőrzésére hozott létre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • attes #2
    A Microsoft szervereinek valószínűleg az a legnagyobb baja, hogy Windows fut rajtuk.
    Brutál, hogy ugyanaz a feladat mennyivel több erőforrásba kerül mint linuxon.
    És ezt Windows pártiként mondom.
  • peterx #1
    Jó lenne ha gyorsabb lenne a Win Update..
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2016.10.18. 20:23:04