MTI

Az oroszok állnak a demokraták elleni számítógépes támadások mögött

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata csoportjának vezetője - volt házelnök - szerint nyilvánvaló, hogy az oroszok állnak a demokraták elleni számítógépes támadások mögött. Pelosi "elektronikus Watergate-botránynak" nevezte a támadásokat.

Nancy Pelosi csütörtökön sajtóértekezleten fejtette ki álláspontját. "Az oroszok voltak" - fogalmazott a kaliforniai képviselőnő, s elmondta, hogy információi szerint a számítógépes rendszerek elleni támadások sokkal szélesebb körűek voltak, mint azt korábban feltételezték. Érintették Hillary Clinton elnökjelölt és volt külügyminiszter levelezését, a demokraták Országos Bizottságának (a pártvezetésnek) a számítógépes rendszerét, de a demokraták kongresszusi választási bizottságának és a demokrata párti kormányzók szövetségének számítógépes rendszerét is.

"Elektronikus Watergate" - mondta Pelosi, utalva ezzel a Demokrata Párt választási főhadiszállása elleni adatlopásra, amelyet a Nixon-kormányzat idején követtek el a washingtoni Watergate nevű épületben 1972-ben, s amely végül Nixon elnök lemondásához is vezetett. "Ez betörés volt" - szögezte le Pelosi, s elmondta, hogy egyelőre még csak számba veszik a károkat.

Az amerikai kormányzat eddig nyíltan nem nevezte meg Oroszországot a hacker-támadások elkövetőjeként vagy felbujtójaként, de Obama elnök egy pár héttel ezelőtti interjújában az NBC televízióban szakértők véleményére utalva elképzelhetőnek tartotta Moszkva részvételét a számítógépes támadásokban. Az amerikai sajtóban kiszivárogtatott információk szerint a számítógépes támadások mögött az orosz katonai hírszerzés (GRU) és a polgári hírszerzés (FSZB) állhatott.

Erről írt a The New York Times című lap is, amely a csütörtöki számában szintén arról közölt információkat, hogy a hackertámadások sokkal szélesebb körűek voltak, mint azt korábban feltételezték, és több mint száz demokrata párti tisztségviselőt és csoportot érinthettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #3
    Jajnemá, mert az, hogy "az oroszok voltak", az nem összeesküvéselmélet ám :D

    Az meg, hogy logikus, az egy dolog. Összeesküvések valóban vannak, a konteók nem mind hamisak. De attól még konteó, hogy "az oroszok voltak".
  • dartois83 #2
    A cím valóban félrevezető, ez csak a Demokrata Párt véleménye. Senki nem bizonyította, hogy az oroszok voltak, viszont nem elhanyagolandó az esélye, hogy valóban ők voltak. Nem logikus gondolkodás, ha a legvalószínűbb események helyett (tényleg ők törték fel) egy elég kusza összeesküvés-elméletet kreálunk. Az oroszok és az amerikaiak, valamint a kínaiak elég aktívan használják a kiberhadviselést.
  • Cefet #1
    Komolyan mondom besz*rok rajtatok! A címben tényként állítotok valamit, ami utána a cikkben csak feltételes módban szerepel. Mennyit kaptatok ezért a cikkért? Vagy csak ennyire sötétek vagytok? Ennyire kell a hangulat keltés, ennyire fél Valaki az oroszoktól?
    Szerintem meg saját magukat törték fel, hogy aztán a nagy csinnadrattát a saját hasznukra fodítsák...