Berta Sándor

Véletlen ötlet eredménye a kinyomtatott motorkerékpár

A jármű elsősorban a hihetetlen csekély tömege miatt érdekes. Az elektromos motor a járművet 3 másodperc alatt tudja nulláról 45 kilométer/órára felgyorsítani. Az akkumulátorok 60 kilométeres hatótávolságot biztosítanak.

A 25 éves Niels Grafen mérnök és 2014 ősze dolgozik az APWorks cégnek. Ő és kollégája, Stefanus Stahl közösen álmodták és alkották meg a világ első 3D-nyomtatóval készített motorkerékpárját. "A motorok nem tartoznak a fő profilunkba. Az egész dolog véletlenül jött, akár gokartot vagy kisautót is tervezhettünk volna, de én és a kollégám a szabadidőnkben rengeteget foglalkoztunk elektromos motorokkal és ebből jött az ötlet. Az egyik termékünket végre meg akartuk mutatni a nyilvánosságnak, általában erre ugyanis az ügyfeleink titoktartási politikája miatt nem kerülhet sor. Ebben az esetben ezért fejlesztettünk ki egy terméket csak saját magunknak. A Light Rider megmutatja, hogy mi minden lehetséges a 3D-nyomtatás segítségével. A motorkerékpár kapcsán elsősorban a hihetetlen alacsony, 35 kilós súlyt kell kiemelni. Amennyiben valaki akarja, akkor akár a lakásába is felviheti. Emellett a Light Rider csendes és szagtalanul üzemel" - jelentette ki a szakember.

Grafen hozzátette, hogy elvileg elegendő egyetlen gombot lenyomni a gyártási folyamat elindításához, de a valóság ennél picit bonyolultabb. A nyomtatóik még korlátozott kapacitásúak, ezért a prototípust 18 darabban kellett elkészíteni. Éppen most telepítettek egy új nyomtatót, amelytől azt remélik, hogy az alváz a jövőben már 4-5 darabban legyártható lesz. A motort már kipróbálták, nagyszerű volt vele menni; ebben a járműosztályban nincsen ilyen könnyű motor.


Gyakorlott motorosok is tesztelték a járművet és ők is elvoltak ragadtatva tőle, s attól, hogy mennyire könnyen irányítható és mennyire jól gyorsul. A 8 lóerő ugyan nem hangzik soknak, de egy 35 kilós motort nagyon szépen fel tud gyorsítani. A fiatalember egyébként eddig kerékpározott, de annyira megtetszett neki a motorozás, hogy most készítteti a jogosítványát.

"Úgy döntöttünk, hogy csak egy 50 darabos sorozatot gyártunk le. A végül piacra kerülő modellek némileg különbözni fognak a mostaniaktól és egy saját fejlesztésű akkumulátor segítségével szeretnénk növelni a hatótávolságot is. Akkor - súlynövekedés nélkül - elérhető lesz az akár 100 kilométeres hatótávolság. Egy olyan járműnél, amelyet főleg városi közlekedésre terveztek, ez elég szép. Egy éven belül piacra akarjuk dobni az első motorkerékpárt, mely adók nélkül 50 000 euróba fog kerülni. Tény, hogy más elektromos motorok körülbelül 10 000 euróba kerülnek, de gondolni kell arra, hogy a fejlesztési és a gyártási költségeket 50 darabra kell számolni."

"Amennyiben belépnénk a tömegpiacra, akkor a költségek drasztikusan csökkennének. Azt, hogy lesz-e ilyesmi, majd később fontoljuk meg, de úgy gondolom, érdeklődés lenne a termékre. A Light Rider úttörővé válhat és látható lesz, hogy a technológiája teljesen különleges. A vásárlók között lehetnek olyanok, akik az elsők között akarják megvásárolni és használni a terméket, valamint olyanok is, akik egy városi járművet szeretnének venni, amely nagyobb egy elektromos kerékpárnál, de kisebb egy valódi motornál. Természetesen az is elengedhetetlen, hogy valakinek legyen pénze megvásárolni" - hangsúlyozta Niels Grafen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nagydög #13
    "A cikkben megadtak a gyorsulast (3 masodperc, 45 km/h allohelyzetbol). Ez konnyen atszamithato m/s^2-re es akkor latszik, hogy nem igazan nyero."

    Tenyleg nem. Vacak fel g. Mi az nekunk. Izmosabb tourerek tudnak hasonlot, persze azoknal 100-ig merik.

    "Nem veletlen emlitettem az ugyancsak villanymotoros tomegkozlekedesi jarmuveket peldanak."

    Tenyleg. Trolikat,metrokat.

    "Egy sima tesla SUV ugyanis sokkal nagyobb mertekben veri. (kozel 940 loerovel rendelkezik)"

    Ez igen derek. Igaz, hogy a Tesla az elektromos autok csucsa, dehat ha nagyon akarjuk...
    Mondjuk 940 loerorol en meg nem hallottam, meg szerintem a Tesla sem.
    A legbikabb P90D tud ugy 760LE-t a ket motorbol osszesen es az X-et, ami az altalad emlitett SUV, ha egyszer forgalmazni kezdik, ugyanezzel a hajtaslanccal fogjak szallitani. Szo se rola, az is nagyon impressziv, es letepi a fejed, ha megkuldod.
    A 85D-t nem mertem a belvarosban taposni, de egy regebbit a Budafokin jobban el mertem engedni. A lampatol indulva, mikor en 80-nal elvettem a gazt, a tobbiek meg kb. a kuplung felengedesenek vegefele jarhattak.

    Es ha mar itt tartunk egy atlagos 50ccm robogo 4-5 loeros es 70-80 kilo. A 8 loero az a 100ccm korulieknel szokas, amik egyebkent mar 100 kilo felett vannak altalaban. (Plusz a 100 kilos ember, ugye.)





  • kvp #12
    "8 lóerő egy 35 kilós motornak nem kis fürgeséget kölcsönözhet"

    A cikkben megadtak a gyorsulast (3 masodperc, 45 km/h allohelyzetbol). Ez konnyen atszamithato m/s^2-re es akkor latszik, hogy nem igazan nyero. Nem veletlen emlitettem az ugyancsak villanymotoros tomegkozlekedesi jarmuveket peldanak. Egy sima tesla SUV ugyanis sokkal nagyobb mertekben veri. (kozel 940 loerovel rendelkezik) A trukk ott van, hogy a 35 kilo az vezeto nelkul ertendo. Most ha mindennel egyutt raul egy kb. 100 kilos ember, akkor az a 8 loero viccesen keves lesz, pont annyi mint amennyit irnak a cikkben. Egy vespa robogo ennek majdnem a duplajat tudja, nem sokkal nagyobb ossztomeg mellett. :-)

    ps: a fenti motor: 16.8 kg / hp, tesla: 2.4 kg / hp, vespa robogo: 15.3 kg / hp
  • Ender Wiggin #11
    Ja, ocsmányul néz ki, ergo műtárgy, és jóárasították...
  • Sequoyah #10
    Mondod ezt arra alapozva hogy...
  • Tetsuo #9
    Állítólag olcsóbb... :-D
  • barret #8
    Karbonból szerintem még könnyebb lenne,abszolút semmi előnyét nem látom a nyomtatott váznak...
  • Tetsuo #7
    Én sem venném meg, de ötvenezer euróért csak tud valamit az a váz. ;-)
  • TokraFan #6
    Gyakorlatilag a váz készült nyomtatással.
    Nekem vannak fenntartásaim a műanyagból készült váz strapabírásával kapcsolatban is, hosszabb távon.
  • barret #5
    Helyesen: tartalmaz nyomtatott alkatrészeket.
  • tom_pika #4
    fizikából egyes, köszönjük a hozzászólást...

    8 lóerő egy 35 kilós motornak nem kis fürgeséget kölcsönözhet (ráadásul az ilyen helyen alkalmazott elektromotoroknak 0 fordulatnál is megvan a teljes nyomatékuk...)