MTI

Célzott hackertámadások érik a magyar kormányzati rendszereket

Emelkedik a kormányzati informatikai rendszerek elleni célzott támadások száma - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) vezetője.

Bencsik Balázs elmondta: tavaly a Honvédelmi Minisztériumnál, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Belügyminisztériumnál találtak arra utaló jeleket, hogy informatikai rendszereik az APT28 néven ismert támadás célpontjai voltak. Az NKI vezetője kitért arra is, hogy tavaly a migránsválság nyomán mintegy tíz százalékkal nőtt a weblaprongálások száma is, köztük több célzottan a kormányzatnak szóló üzenetet tartalmazott. Bencsik Balázs az Anonymous nevet viselő hackercsoportnak tulajdonított, a magyar kormányzatnak szóló fenyegető üzenetről azt mondta: nem tudnak arról, hogy sikeres támadást hajtottak volna végre.

A támadások döntő többsége honlaprongálás, tavaly több mint ötezer ilyen esetet jeleztek az NKI-nek. Bencsik Balázs beszámolója szerint az ilyen, alacsonyabb kockázatú támadások nagyjából kilencven százalékát nem képzett támadók hajtják végre. Ennek oka a szakember szerint az, hogy az informatikai sérülékenység kihasználására a "feketepiacon" meg lehet vásárolni a támadáshoz szükséges eszközöket. Ezek birtokában egy "nem kvalifikált pizsamás hacker" is képes feltörni egy weboldalt.

Bencsik Balázs kitért arra, hogy az NKI az információbiztonság területén szakmai és nemzetközi kapcsolattartó pont is egyben. Szólt arról, hogy EU kibervédelmi szervezete észlelt egy Magyarországról indult támadást, amely miatt az NKI segítségét kérte. Ennek nyomán további támadásokat is felderítettek, s az uniós szerv végül hat tagállamban tudott feljelentést tenni. Bencsik Balázs a tavaly október elseje óta - a BM-hez tartozó Nemzetbiztonsági Szakszolgálaton belül - működő Nemzeti Kibervédelmi Intézet munkájának bemutatása mellett beszélt az NKI elődeinek működéséről is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)