MTI

A Philips vezeti az európai szabadalmi rangsort

Az európai szabadalmak iránti kérelmek száma 4,8 százalékkal, 160 ezerre emelkedett tavaly a 2014-es 152 ezerről - derül ki az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) honlapján közzétett jelentésből.

A növekedés elsősorban kínai és amerikai vállalatoknak volt köszönhető, míg az EPO 38 tagországából 0,7 százalékkal több kérelem érkezett, de országonként rendkívül nagy eltérésekkel. Litvániából például 62,5 százalékkal, Csehországból 27,5 százalékkal több, míg Finnországból 8,3 százalékkal, Németországból pedig 3,2 százalékkal kevesebb. A kínai vállalatok 22,2 százalékkal, az amerikaiak 16,4 százalékkal több szabadalmi kérelmet nyújtottak be tavaly, mint 2014-ben. Az amerikai kérelmekben bekövetkezett növekedés részben a vonatkozó törvények megváltozásának tulajdonítható az Egyesült Államokban.

Szám szerint a legtöbb szabadalmi kérelem az Egyesült Államokból, Németországból, Japánból, Franciaországból és Hollandiából érkezett. Szakterületenkénti bontásban gyógyászati szabadalmi kérelmet nyújtottak be a legtöbbet tavaly, 11 százalékkal többet, mint 2014-ben. A gyógyászat mellett a digitális kommunikáció és a számítástechnika volt a szabadalmi aktivitás fő területe tavaly.

A vállalati rangsort a Philips vezette tavaly, a második helyezést a Samsung szerezte meg, a harmadikat a dél-koreai LG, a negyediket a kínai Huawei, az ötödiket pedig a Siemens. Az első tíz helyezettből négy volt európai vállalat, három amerikai, kettő dél-koreai és egy kínai. Az országok népességarányos szabadalmi rangsorában Svájc vezette a listát tavaly, egymillió lakosonként 873 szabadalmi kérelemmel. Svédországból egymillió lakosonként 419, Hollandiából 392, Finnországból 365, Dániából 346 szabadalmi kérelem érkezett. A lakosságarányos rangsorban az első tíz között csak Japán szerepel 169 kérelemmel.

Az európai kérelmek növekedése jórészt a szabadalmi eljárás változásának, a központosított szabadalmi bíróság, az Unified Patent Court (UPC) intézménye küszöbön álló bevezetésének volt köszönhető. Az új európai szabadalmi törvényt még négy országnak, köztük Németországnak és Nagy-Britanniának kell ratifikálnia ahhoz, hogy az EPO megkezdhesse az egységes európai szabadalmak kiadását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!