Berta Sándor

Szoftver­­szolgáltatóként hódítaná meg az Androidot az Apple

Az operációs rendszer jelentősége folyamatosan nő, mindez már a kaliforniai konszern figyelmét sem kerüli el.

Tim Cook, az Apple vezetője azt szeretné, hogy a cége egyre több szoftvert tegyen elérhetővé a mobil platformra. Ez a stratégia egyértelműen szembemegy a korábbi állásponttal. A menedzser egy dolgozói gyűlésen nyújtott bepillantást az új stratégiába. A 9to5Mac blog szerint, hogy az Apple a jövőben az eddiginél sokkal jobban törekszik majd arra, hogy szolgáltatásokat és szoftvereket kínáljon az Androidra is. A vállalat a jövőben nem csupán hardvereket akar értékesíteni, hanem olyan szolgáltatásokat is, mint az Apple Music. Emellett előtérbe kerülhetnek az alkalmazások, az Apple Pay és az iCloud bevételei, valamint az Apple Music és iTunes rendszerén keresztüli zenei eladások.

Az Apple Music volt az óriáscég első olyan szoftvere, amely Androidon is elérhető volt, a sorban az iCloud vagy az Apple Pay követheti. Ugyanakkor az iCloud kapcsán többen is arról számoltak be, hogy az adatok szinkronizálásával kapcsolatosban problémák merültek fel. Cooknak egyébként meggyőződése, hogy az iPhone előtt még komoly jövő és évtizedes növekedés áll, s a készülék a jövő legnagyszerűbb üzletét jelenti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #4
    -macintosht meg nemsoká lekapcsolják a lélegeztetőgépről és nyitva lesz az út a totális elkommerszesedésig, a "tech" újságírók meg előadják hogy az ügyeletes szoftvergimmick mekkora zzzzsssseeeennnniiiiiiiiiiiiiiii.........
  • slickboy #3
    Ez a koncepció eredetileg a Google-től jött, hogy minden egyéb platformon jelen legyen, potenciálisan növelni az egymás elől elszipkázott felhasználók számát, követte a Microsoft, kidobta az Office-t Androidra meg IOS-re is, előbb mint a saját platformjára. És most az Apple is észbe kapott... wow, de komolyan, ez a sok technopróféta annyira de annyira jövőbe lát...
  • Skylake #2
    Ebben mi a hír, most őszintén? Nyilván az Apple is megpróbál valami hook típusú terméket bedobni, hátha ezzel a másik oldalról új felhasználókat tud szerezni, akik platformváltáskor majd nem valamilyen kukarobotos izét vesznek, hanem beleharapnak az almába. Ebből látszik, hogy a piac betelőben van. Most majd így feszülnek egymásnak, másrészt böfögni kell valamit a részvényeseknek is, amikor az Apple elviekben túl van az értékesítési csúcson. Techno-PR duma ez, jelentősége minimális lesz, mert szerintem a csúcskategóriás eszközök szegmensében az Android felhasználók többsége szerintem tökre nem kíváncsi az Apple féle walled garden ökoszisztéma úgynevezett áldásaira. De jól hangzik, és a részvényesek maszturbálhatnak rajta egy darabig a kis agyukkal. Inkább vasald ki az inged, Cook, meg tűrd bele a gatyádba b*zmeg!