Berta Sándor

A hordozható eszközök miatt nő a rövidlátók száma

Az elmúlt években nőtt a rövidlátók száma és ez a trend a jövőben tovább folytatódhat.

Wolfgang Wesemann, a Kölni Szemészeti Főiskola vezetője elmondta, hogy a német felhasználók 40 százaléka már most rövidlátó és más országokban ugyanez a helyzet. A szakemberek a jelenségért egyértelműen a mobil készülékek, elsősorban az okostelefonok elterjedését teszik felelőssé.

Az ázsiai nagyvárosokban néhány esztendő alatt 20 százalékról 80 százalékra emelkedett a rövidlátók aránya. A szakértők szerint ilyen drasztikus és gyors változás kizárólag a társadalmi változásokkal, valamint az életkörülmények megváltozásával függhet össze és semmi esetre sincs köze a genetikához. Az egyik problémát a napfény hiánya jelenti; nem véletlen, hogy például Kínában már üvegtetővel rendelkező iskolákat építenek, hogy több természetes fény jusson be az intézmények belsejébe.

Németországban is elsősorban a 20 és 29 év közötti korosztály tagjainál terjed a rövidlátás. Korábban az iskolai időszakban volt ez jellemző, de mindez az elmúlt esztendőkben megváltozott - elsősorban az okostelefonok és a táblagépek megjelenésének, majd rohamos elterjedésének köszönhetően. Az erős rövidlátás miatt a későbbiekben akár zöldhályog is kialakulhat egyre több embernél. Tajvanon tavaly január óta megbüntethetik a számítógép előtt túl sokat ülő gyerekek szüleit. A helyi televízióban egy szemorvos is megszólalt, aki szerint az okostelefonok és táblagépek elterjedésével nőtt a szembetegségek és az ezzel kapcsolatos korrekciós műtétek száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!