MTI

Szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem

Szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem, amelynek számítógépközpontja egy 3,2 milliárd forintos uniós keretből gyarapodott a géppel, korábban a debreceni és a szegedi felsőoktatási intézmény jutott ilyen eszközhöz.

Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az eseményen emlékeztetett arra, hogy az első szuperszámítógépet 2011-ben adták át, Debrecenben. Az egyetemek, a tudományos világ számára különleges lehetőség nyílik ezen eszközök használatával, olyan kutatásokat végezhetnek, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A technika és a tudomány egymást segíti, a kutatás eredményeként a technológia is fejlődik, a szuperszámítógépek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tudományos eredmények mind itthon, mind Európában egyre jelentősebbek legyenek - tette hozzá az államtitkár.


A szuperszámítógépek olyan szupersebességet képesek elérni, amelynek top 500-as világranglistáján Magyarország jelenleg a 370. helyen áll. Az államtitkár hozzátette, bár ezt az eszközt a Miskolci Egyetem kapta, de ez nemcsak az egyetemé, hanem az egész régióé, az egész észak-magyarországi térségé, a tudományos térségé. Közölte: a szuperszámítógéptől azt várják, hogy Miskolcon és környezetében erősödjön a tudományos munka és folyamatosan növekedjen a térség ipari vonzereje. Köpeczi-Bócz Tamás azt is elmondta: a következő öt évben a számítógép szinten tartását biztosítják, "ehhez azonban az szükséges, hogy olyan eredményeket érjenek el a tudósok, amellyel igazolható ennek a beruházásnak a hatékonysága".

Torma András, a Miskolci Egyetem rektora arról szólt, hogy a miskolci gép összeköttetésben áll majd a debreceni és a szegedi hasonló számítógéppel, ezek összes kapacitása elegendő lesz a kutatási munkákhoz. A szuperszámítógép segítségével a kutatómunka fejlettebb, elmélyültebb és sikeresebb lehet. "Új minőség, új színvonal érkezett a Miskolci Egyetemre (...), a hallgatók és az oktatók készen állnak ennek fogadására" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!