Berta Sándor

Fejlesztők kontra Google - merre tovább Android?

Számos programozó szeretné függetleníteni magát a webes konszerntől, mivel úgy vélik, a Google vezetésének nem lényeges az Android nyílt és szabad volta.

Elsősorban az európai programkészítők vélekednek így és a kaliforniai cégközpontban nagyon is komolyan veszik a jelenséget. Az Android, mint nyílt forráskódú projekt jövője már a júniusi berlini Droidcon fejlesztői konferencián is szóba került. Friedger Müffke, az egyik résztvevő azt mondta, hogy szerinte a mobil operációs rendszer mindig nyílt forráskódú lesz. Ugyanakkor megfogalmazta az aggályait is, amelyek lényege az volt, hogy a Google számos olyan funkciót épít be a szolgáltatásaiba, amelyekkel függőségi viszonyt alakít ki a fejlesztőkkel. S pont ez utóbbi nem tetszik sokaknak.

A Google ugyan nagyobb autonómiát ígért és ennek első jele volt az új Android M, amely az eddiginél sokkal nagyobb jogosultság-konfigurálási jogokat ad az okostelefonok és a táblagépek tulajdonosainak. Egy nyelvtanulást támogató alkalmazásnak semmi szüksége nem lehet hozzáférni a telefonban tárolt kapcsolatokhoz, de eddig ezt csak külső alkalmazásokkal lehetett szelektíven korlátozni. Azonban mindez keveset ér, hiszen az Android M esetében az alkalmazások adatait a társaság szerverein tárolják el.

Boris Jebsen, a Droidcon társszervezője azzal érvelt, hogy Android-fejlesztőként nincsenek arra rászorulva, hogy a Google szolgáltatásait használják. A Microsoft is kínál számukra felhőszolgáltatásokat, az Amazon pedig olyan alkalmazásboltot biztosít, amelyen keresztül megszervezhetik a termékeik terjesztését. A Sony és az Intel is kínál különböző lehetőségeket és szolgáltatásokat a független fejlesztők számára.


A kialakult vitát súlyosbíthatja az autógyártók és a Google közötti ellentét, hiszen mind a két fél magának szeretné megszerezni a járművek és az autótulajdonosok adatait, de egyáltalán nem biztos, hogy az autógyártók ebben a kérdésben a független programkészítők pártjára fognak állni. Az első Android Auto-kompatibilis gépkocsik az idén jelenhetnek meg a piacon. A jövőben a mobil operációs rendszer irányíthatja az autórádiót és más szórakoztató rendszereket, ezen fut a navigációs szoftver és persze begyűjti a jármű fontosabb adatait is. Ilyen lehet a fékezési és gyorsítási gyakoriság vagy a megtett utak hossza, és ezek komoly pénzt érhetnek a Google számára.

Eddig 30 autómárka jelezte, hogy bevezeti operációs rendszerként az Android M-et, de nem válaszolták meg azt a kérdést, hogy hogyan őriznék meg annak nyíltságát és az adatok feletti ellenőrzésüket. Hozzáállásukat valószínűleg a következő hónapok európai vitái határozzák majd meg, de persze semmiképp sem érdekeltek az ellenőrzés feladásában. Az Android kapcsán az is bonyolíthatja a helyzetet, hogy kereskedelmi Android-disztribúciók megjelenése várható, így az operációs rendszer azt az utat járhatja be, mint korábban a Linux.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!