MTI

Önálló kiberhadviselési egységet hoz létre Izrael

Önálló szervezeti egységgé szerveznék az izraeli hadsereg kiberhadviselést folytató erőit - jelentette az izraeli sajtó.

Az izraeli hadvezetés a világban egyre gyakoribb kibertámadások miatt, a korszerű kiberhadviselés megteremtése érdekében elhatározta, hogy a "kibererők" a haditengerészethez és a légierőhöz hasonló önálló szervezeti egységként működjenek majd - írta a Háárec című lap internetes honlapja. A lap értesülése szerint a két éven belül egységes irányítás alá kerülő operatív kiberegységek magukban foglalják majd a kibervédelemre, a számítógépes csapásokra és a számítógépes hírszerzésre szakosodott erőket.

Gadi Ejzenkot vezérkari főnök a hadsereg hétfő este kiadott közleményében bejelentette, hogy "az izraeli hadseregnek a háború minden vonatkozásában - benne a naponta egyre fontosabbá váló kiberhadviselésben is - ki kell tűnnie. Az új parancsnoki központ jobb működést tesz lehetővé ezen a területen, hasznosítani fogja az Izraelben eddig is létező technológiai és emberi erőforrásbeli előnyöket".

A Háárecnek nyilatkozó tiszt szerint "a hadseregben megértették, hogy a kibervédelem területét a jelenlegitől eltérő módon kell kezelni". Nimród Sefer vezérőrnagy, a tervezési osztály vezetője a közelmúltban a hercliai biztonságpolitikai konferencián azt mondta, "Izrael befektetéseket eszközölt, hogy a világ egyik legnagyobb kibernagyhatalma legyen. És minden szükséges lépést, köztük szervezeti változtatásokat is megteszünk, hogy megőrizzük ezt a helyünket." A szervezeti átalakításról szóló döntést még jóvá kell hagynia Móse Jaalon védelmi miniszternek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    Teljesen szükségszerű a geopolitikai helyzetéből adódóan. Már csak amiatt is, mivel a nagy szövetségest Snowden eléggé letérdeltette. Magukra maradtak nagymértékben - mármint a tekintetben, hogy az NSA-nak a jövőben sokkal nehezebb lesz ez után kifogni nekik az infot.

    Ugye azt vágja mindenki, aki Intel processzoros géppel rendelkezik, hogy az Intel legfontosabb kutatásfejlesztési részlege már régen Izraelben van? Csak a teljes képhez - rakd össze a cikkel, és vonhatod is le a következtetéseket. De ha nem megy íme: a beépített kriptográfiai hardverrtől lehet hogy érdemes lesz a jövőben némi távolságot tartani - ha érted mire gondolok.