MTI

Informatikai támadás érte a német törvényhozás alsóházát

Ismeretlenek támadást hajtottak végre a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag informatikai rendszere ellen.

A támadásról a Spiegel számolt be, és a Bundestag szóvivője megerősítette a hírportál értesülését. Közölte, hogy a Bundestag hivatala és a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) szakemberei dolgoznak az ügy feltárásán. A szóvivő részletekről nem tájékoztatott. A lap szerint a Bundestag informatikai szakértői már napokkal korábban észleltek behatolási kísérletet a parlament belső hálózatába. Ezzel csaknem egy időben a belső elhárítást végző nemzetbiztonsági szolgálat, az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) informatikai elhárítással foglalkozó részlege is észlelte, hogy támadás történt a Bundestag rendszere ellen.

A hírportál szerint a szakemberek súlyosnak ítélik az esetet. Az egyelőre nem ismert, hogy a támadás érint-e érzékeny adatokat. A hálózat egy részét biztonsági okokból leállították, így leválasztották a rendszerről egyebek között az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) leleplezett titkos adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait, illetve az NSA és a német külföldi hírszerző szolgálat (BND) együttműködésének feltárásával foglalkozó vizsgálóbizottság munkája során keletkezett anyagokat tartalmazó meghajtókat is - írta a Spiegel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!