Berta Sándor

Nagy kijelzős iPad érkezhet

Úgy tűnik, hogy az Apple egy iPad Pro készüléket fejleszt. A termékről néhány adat és vázlatrajz már kiszivárgott.

Tavaly márciusban még úgy tűnt, hogy az Apple a közeljövőben nem fogja piacra dobni a táblagépe 12,85 hüvelykes kijelzővel ellátott változatát, azonban 2014 novemberében már ennek ellentmondó hír látott napvilágot. Most ismét szárnyra kapott a hír egy óriásmodellről: az új iPad-et 12,9 hüvelykes kijelzővel és Near Field Communication (NFC) chippel szerelnék fel, emellett járna hozzá digitális toll is. Az új iPad új A-sorozatú processzorra épül majd, azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy az Apple mikor mutatja be a nagy kijelzős modellt és az mennyibe fog kerülni.

Az Apple Insider a társaság terveivel kapcsolatban jól értesültnek számító informátorra hivatkozva azt írta, hogy a vélhetően az iPad Pro nevet viseli majd a táblagép, amelynél a Force-Touch képernyő alkalmazása mellett javítottak az érintések felismerésén is. Az információk és az érintések nem csak az ujjak, hanem digitális toll segítségével is bevihetők lesznek. A toll Bluetooth-kapcsolaton keresztül fog kapcsolódni a tábla PC-hez.

Azt nem lehet tudni, hogy az NFC-chip segítségével a táblát más eszközökkel is össze lehet-e majd kapcsolni vagy kizárólag az Apple Pay szolgáltatáson keresztüli fizetésre lesz használható. Ezenkívül az is tisztázatlan, hogy az USB Type-C csatlakozó a Lightning-portot fogja-e leváltani, vagy mind a két csatlakozó elérhető lesz. Az eddig kiszivárgott tervek alapján inkább a második verzió tűnik a valószínűbbnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #7
    A nyomás (és dőlés) mértékét a rajztáblák is a tollban mérik, nem a rajzfelületen. Már most is lehet olyan bluetooth-os tollat kapni iPad-hez, ami nyomásérzékeny.

    A nagyobb iPad valószínűleg a wacom cintiq monitorainak lenne konkurencia, ennek megfelelően is lesz árazva. Persze az is lehet, hogy a pro rajztáblák és a mostani iPad-ok közé pozicionálják, amolyan hordozható kreatív eszköznek, akkor az ára sem lesz olyan borsos és a 12" is elég lehet. Így az asztali, professzionális alkotómunkához továbbra is ott a wacom, a gyors skicceléshez terepen meg az iPad Pro.
  • vision5 #6
    12 hüvelyk mióta óriás? :D
  • formax #5
    Ez hatalmas? Én nagyon kíváncsi lennék egy 25-40"-os rajztáblára, vagy asztalra! Bár a mobilitása annak gyakorlatilag 0-hoz közelít, de azért mégis... milyen lenne olyanon tervezni házat, gépet, akármit?
  • Babil #4
    Telefonálni lehet vele? mert akkor venni fogják a tesók mint a cukrot. :) Lehet majd vele virítani.
  • pixx #3
    Ez se lesz olcsóbb, én én a minimet nem cserélném le erre. De még a simát se. Bár az a mini után nagyon nagy :D Ez meg hatalmas :D
  • Anubys #2
    Első gondolatom nekem is ez volt, de ugye jelenleg a nyomásérzékenység annyi az iPad-ekben, hogy odatapiztál vagy sem. Ha nem változtatnak ezen, akkor nem lesz alternatívája. Ami meg az árat illeti, szerintem nem lesz lényegesen olcsóbb - de ne legyen igazam.
  • Dynamic #1
    Erre kíváncsi leszek. Engem főleg a tollas beviteli mód érdekelne. Jó alternatíva lehet egy Wacom Cintiq kiváltására, ugyanis Wacomék nagyon el vannak szállva. Egy hasonló méretű rajztábláért (ami ráadásul csak szimpla kijelző) van pofájuk 280 ezer forintot elkérni.
    Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2015.05.05. 21:24:41