Berta Sándor

900 millió dollárért értékesítettek Nortel-szabadalmakat

A Rockstar konzorcium tovább értékesítette az általa korábban felvásárolt szabadalmak jelentős részét.

A kanadai székhelyű Nortel Networks távközlési cég 2009-ben jelentett csődöt, a szabadalomcsomagja 4,5 milliárd dollárért kelt el és a hat céget tömörítő Rockstar konzorcium tulajdonába került. A konzorcium tagja volt a Sony, az Ericsson, a Research in Motion (RIM), az EMC, továbbá az Apple és a Microsoft. A csődbírók 2011 júliusában engedélyezték a szabadalmak felvásárlását. A Rockstar most ennek a csomagnak a nagy részét értékesítette tovább, a vevő, az RPX Corp. 900 millió dollárt fizetett 4000 szabadalomért. Az RPX azt tervezi, hogy a dokumentumokat 30 vállalat számára licenceli, amelyek között ott lesz a Cisco és a Google is.

Az üzlet az elképzelések alapján véget vethet az elmúlt esztendők vitáinak. Az RPX a megszerzett szabadalmakat a birtokában lévő további 5000 dokumentummal együtt az úgynevezett fair, reasonable, and non-discriminatory (FRAND) feltételek mellett, vagyis tisztességes és ésszerű módon, illetve azonos áron licencelné. Mark Chandler, a Cisco vezető jogásza is azt hangsúlyozta, hogy az RPX segítségével, egyeztetések útján sikerült tisztességes licencdíjakban megállapodni, ahelyett, hogy bírósági tárgyaláson állapították volna meg az összegeket. Ez és maga az üzlet is előrébb viszi az egész ágazatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!