Berta Sándor

A Samsung miatt nem lett a PayPal az Apple Pay partnere

Az Apple szerette volna, ha a cég az új pénzügyi szolgáltatása mellé áll, azonban ez nem valósult meg.

A Bank Innovation tudósítása alapján eredetileg a PayPalt az Apple Pay fontos partnerének szánták, a gond csak az volt, hogy a vállalat szorosan együttműködött a Samsunggal, mindez pedig cseppet sem tetszett a kaliforniai társaságnak. A kooperáció ugyanis lehetővé tette, hogy a Galaxy S5 és a Tab S készülékeken bárki az ujjlenyomata és a PayPal segítségével fizethessen. Az Apple ezért válaszul kizárta a Pay által támogatott pénzügyi szolgáltatók közül a PayPalt.

A Samsunggal való együttműködés miatt döntött a távozás mellett David Marcus, a PayPal vezetője is, akinek új munkahelye a Facebook lett. A menedzser kategorikusan ellenezte az üzletet, mert tudta, hogy azzal cége kockáztatja az Apple vezetőivel kiépítendő partneri kapcsolatot.

Az Apple szeptember elején mutatta be a Pay nevű szolgáltatást, amely egyelőre kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban lesz elérhető októbertől. A társaság minden egyes olyan tranzakció után, amit a Pay rendszerén keresztül bonyolítanak le, 0,15 százalékos részesedést kap. A Pay mögé állt a 11 legnagyobb egyesült államokbeli bankkártya-kibocsátó és a platform segítségével több mint 220 000 amerikai üzletben lehet majd vásárolni. A Samsung jövő februárban fog jelentkezni mobil fizetést támogató okosórával. A gyártó partnere a projektben a PayPal és szintén partnercég lehet a Synaptics is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #2
    A cikk az eredeti írásból csak részleteket közöl. Értsd: csúsztat. Valójában a kártya kibocsátó cégek akarták, hogy az apple ne vegye be a megállapodásba a paypal-t. Amikor aztán a paypal összeállt a samsunggal, az apple engedett a nyomásnak elvégre miért álljon ki olyanért, aki közben szövetkezik a konkurenciával?
  • mortep #1
    "A vállalat szorosan együttműködött a Samsunggal, mindez pedig cseppet sem tetszett a kaliforniai társaságnak. Az Apple ezért válaszul kizárta a Pay által támogatott pénzügyi szolgáltatók közül a PayPalt."

    Mindez a felhasználók érdekében természetesen....

    Nekem erről az Apple 1984-es reklámfilmje ugrik be, ahol a démonizált IBM-nagy testvért mutogatják, csak ezesetben ők vették át ezt a pozicíót.