Berta Sándor

Bővítheti izraeli üzemeit az Intel

Az óriáscég 6 milliárd dollárt fektet be, cserébe komoly támogatást és adózási kedvezményeket kapott.

Az izraeli kormány engedélyezte az Intel terveit, amelyek lényege, hogy a társaság átépítené, illetve bővítené a Kiryat Gatban lévő üzemeit. A helyi kabinet 300 millió dollárral támogatja a beruházást, aminek az értéke akár a 6 milliárd dollárt is elérheti. Az izraeli sajtóorgánumok "történelmi" jelentőségűnek nevezték a megállapodást, amelynek lényege a Fab 28 nevű gyáregység kiépítése. Ebben a 2008-ban átadott létesítményben jelenleg 22 nanométeres gyártási eljárással készítik a processzorokat, a közeljövőben azonban már a következő generációs CPU-kat készítik majd 10 nanométeres gyártási eljárással.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az Intel miként fogja befektetni a 6 milliárd dollárt, de valószínűleg egy nagyobb komplexummá vonják össze a Fab 18 és a Fab 28 üzemeket. A Fab 18 közvetlen a Fab 28 mellett található és tavaly szerezte meg az Intel a Microntól. Az aktuális elképzelések alapján a projektnek köszönhetően akár ezer új munkahely is létrejöhet. Az Intel jelenleg közel 10 000 embert foglalkoztat a közel-keleti államban.

Ez az összeg a legnagyobb beruházás, amit egy külföldi állam hajt végre Izrael területén. Az izraeli pénzügyminisztériumnak a beruházásokért cserébe komoly engedményeket kellett tennie. A következő 5 évben kifizetendő 300 millió dollár támogatás mellett a konszern a következő 10 esztendőben csupán 5 százalékos adót fizet. E kedvezmény nélkül a bővítésre Írországban vagy az Amerikai Egyesült Államokban került volna sor. Naftali Bennett izraeli gazdasági és kereskedelmi miniszter szerint mindkét országban már le volt terítve a vörös szőnyeg az Intel előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #5
    Ez a hir eleg hihetetlennek tunik. Izraelbe uzem, mi a fenenek ? Ne mondja mar hogy izraelbe a zsidok dolgozni jarnak, plane egy uzembe ? Mert ilyen tuti nem tortent az utobb 6000 evben. Persze lehet, hogy kizarolag bevandorlok dolgoznak.
  • sanyicks #4
    azt már rég megkapta... az intel már rég óta inkább izraeli mint amerikai.
  • flashpointer2 #3
    Nagyon nyomják a K+F-et mert ők is tudják hogy abban a porfészekben máshoz nem nagyon lehet kezdeni.
  • Amergin #2
    Ezexerint a zintel megkapta a kosher minősítést...
  • Sippie #1
    nem félnek hogy a palesztin rakéták szíjjel szedik az üzemet? há azok nagyon veszélyesek!