MTI

A német elhárítás a jövőben a baráti amerikai és brit ügynököket is megfigyeli

A német kémelhárítás az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos németországi adatgyűjtő programjainak lelepleződéséből és az utóbbi hetek kémügyeiből okulva ezentúl az amerikai és a brit partnerszolgálatok németországi tevékenységét is megfigyeli - jelentette a Süddeutsche Zeitung.

A müncheni lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös értesülése szerint a kancellária, a belügyminisztérium és a külügyminisztérium hónapokig tartó egyeztetés után állapodott meg arról, hogy az alkotmányvédelmi hivatalnál (BfV) - a belső elhárításnál - bevezetik a 360 fokos, "körkörös" megfigyelés elvét, vagyis azt, hogy az eddig főleg az orosz, a kínai és az iráni hírszerző szolgálatok németországi tevékenységére összpontosító BfV figyelemmel követi a baráti amerikai és brit szervek munkáját is.

Az elképzelés tavaly került napirendre, miután az Edward Snowdentől származó titkos NSA-dokumentumok alapján kiderült, hogy az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai ügynökség kiterjedt adatgyűjtő munkát végzett Németországban, és még a kancellár - Gerhard Schröder, majd 2005-től Angela Merkel - mobiltelefonos kommunikációját is megfigyelte.

Az új irányelvet mostanáig azért nem vezették be, mert attól tartottak, hogy az konfliktushoz vezethet Washingtonnal. Miután azonban július elején a hírszerző szolgálat (BND) és a védelmi minisztérium egy munkatársa ellen is felmerült a gyanú, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgoztak, a berlini vezetés elhatározta, hogy nem várnak tovább az elhárítás munkájának átalakításával. Azt egyelőre nem határozták meg pontosan, hogy milyen mélységű legyen az amerikai és brit hírszerzés tevékenységének megfigyelése. Elsősorban a nagykövetségek és konzulátusok kommunikációjának ellenőrzése jöhet szóba.

A kémügyek tovább terhelik Berlin és Washington viszonyát, amely hónapok óta feszült az NSA adatgyűjtő programjainak lelepleződése miatt. A kormány a 360 fokos megfigyelés bevezetése mellett törekszik a Washingtonhoz fűződő viszony javítására is - írta a Süddeutsche Zeitung. A lap szerint Peter Altmaier kancelláriaminiszter és Denis McDonough, a Fehér Ház kabinetfőnöke kedden Berlinben több órás megbeszélést folytatott, és megállapodtak abban, hogy kidolgozzák a hírszerzési munka körüli vitatott kérdések rendezését célzó kormányközi párbeszéd alapelveit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #4
    Az iróniát meg az "I" betűnél találod a szótárban.
  • SupraMKIII #3
    Egyébként tényleg hagyjuk már: mert eddig nem figyelték meg, mi? Kit akarnak ezzel hülyíteni? Persze hogy megfigyelik egymást...
  • SupraMKIII #2
    Ja, mint ahogy a náci magyarország is... Nem tudom, neked mit tanítottak, de emlékeztetnélek rá, hogy mi melyik oldalon léptünk be a háborúba.

    Szóval ne nácizz itt, mert gusztustalan, és még igazad sincs.
  • Amergin #1
    Ismét kimutatják a náczi németek a foguk fehérjét!
    A "baráti" szónál nyihogva röhögtem :)