Berta Sándor

A Spotify iránt érdeklődött a Google

Amerikai lapértesülés alapján tavaly az IT-óriás látókörébe került a zenei streamszolgáltató.

A The Wall Street Journal információi szerint a Google lehetett volna a Spotify új tulajdonosa, azonban a társaság vezetői sokallták a svéd cég vételárát. Az érdeklődést megerősítette a Re/Code is, amely rámutatott, hogy a tranzakció mellett elsősorban Susan Wojcicki, a YouTube vezetője lobbizott, ugyanakkor valódi tárgyalásokra nem került sor.

Májusban kiderült, hogy a keresőóriás 20-30 milliárd dollárt kíván külföldi szerződések megkötésére, illetve cégek és technológiák megvásárlására fordítani, ezen kívül kiszivárgott az is, hogy tavaly nem sikerült nyélbe ütni egy 4-5 milliárd dolláros üzletet. Nos, az utóbbi akár a Spotify meghiúsult felvásárlása is lehetett, ugyanis a streamszolgáltató értéke egy hónapon át elérte a 4 milliárd dollárt. Ez akkor volt, amikor a vállalat sikeresen zárt egy 250 millió dolláros finanszírozási kört.

A Google persze nem tétlenkedett sokáig, hanem július elején megvett egy másik zenei szolgáltatást, a Songza-t, amit integrálhat a Play Music és a YouTube rendszerébe. A Re/Code kiemelte, hogy a Google múlt héten kinevezett egyik vezetője, Omid Kordestani tagja a Spotify felügyelőtanácsának, míg Shishir Mehrotra korábbi Google-menedzser tanácsadóként dolgozik Daniel Ek, a zenei streamszolgáltató vezérigazgatója mellett.

Azt nem lehet tudni, hogy a keresővállalat mennyit ajánlott a cégért. Sor került ugyan találkozókra Ek és a Google menedzsmentjének tagjai között, de ezek az egyeztetések "különböző átfogó üzleti megállapodásokkal" voltak kapcsolatosak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!