Berta Sándor

Fel­vásárlásokkal akarta csökkenteni hátrányát a Yahoo!

A társaság mobil ágazatának vezetője megindokolta az elmúlt esztendők üzletkötéseit.

Adam Cahan azzal indokolta cége által az elmúlt két évben végrehajtott 40 vállalkozás felvásárlását, hogy így tudták csökkenteni a vetélytársakkal szembeni lemaradásukat. A legtöbb tranzakcióra a különböző tehetségek összegyűjtése miatt került sor, ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy a Yahoo! növekedni tudjon. A társaságnak 2012-ben még csupán 37 mobil fejlesztője volt, ma már több mint 500 ilyen szakembere van.

Cahan elismerte, hogy eleinte meglehetősen szkeptikusan fogadta Marissa Mayer vezérigazgató terveit. Úgy gondolta, ha a mobil piac nagy dolog lesz, akkor mindenkinek arra kellene koncentrálnia, s felmerült benne a kérdés, hogy ebben az esetben miért kellene létrehozni egy külön független mobil részleget. Kiemelte: rájöttek, hogy nagyon komoly lemaradásban vannak, 12 vagy akár 18 hónapot is késtek. Nagyon gyorsan kell növekedniük, hogy behozzák ezt a hátrányt. A menedzser számára egyébként a Facebook a követendő példakép.

A Flickr 2005-ben lett a Yahoo! tulajdona, majd az óriáscég 2012-ben eladta a tulajdonában lévő Alibaba-részvények felét, hogy az így befolyó 7,6 milliárd dollárt felvásárlásokra fordítsa. A vállalat tulajdonába került egymilliárd dollárért tavaly a Tumblr is. A Yahoo! médiaóriássá válna és egyre inkább a vizuális reklámokra összpontosítana, többek között személyre szabott ajánlatokkal állna elő, ezáltal növelné reklámbevételeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • attes #1
    Fogalmam sincs a Yahoo hogy van még életben.
    Már rég a Netscape mellett kellene nyugodnia.
    Biztos pár ember még használja usában.