SG.hu

Nagyon eltérőek a két nem prefe­renciái a számítás­technikai eszközöknél

Az Intel szerint sok ember azért nem választ szétszedhető notebookot vagy vékony ultrabookot, mert nem is tud róla, hogy létezik ilyen.

A vállalat budapesti sajtótájékoztatóját a barcelonai Mobil Világkongresszuson bemutatott dolgokkal kezdték, köztük a Merrifield nevű kétmagos Atom processzorral, mely még ebben a hónapban megjelenik, illetve a négymagos Moorefield chippel, mely csak az idei év második felében várható. Fontos trendként említették a tablet és okostelefon chipek közötti határ eltűnését és a 64 bites technológiára való áttérést. A társaság a kommunikációs ágazatban is aktív, alacsony fogyasztású LTE platformjaiktól sokat várnak.


A cég 40 millió táblagép eladására számít idén, mely ugyan nagyon ambiciózus cél, de biztosak benne hogy sikerülni fog, főleg mivel már 87 típus van már a piacon, lefedve a legmagasabb kategóriától kezdve a legolcsóbbig minden igényt. Legfontosabb partnereikként az ASUS-t, a Dellt és a Lenovot említették, melyek közül egyedi dizájnmegoldásaival kiemelkedik az amerikai cég. A jövőbeli tervek kapcsán a SoFIA nevű 3G/LTE chipek neve hangzott el, illetve a 14 nanométerre való áttérés az Atom termékvonalon (ezek Cherry Trail és Broxton kódnéven érkeznek majd).


Ezután a szót Horváth Richárd marketing menedzser vette át, aki egy hiánypótló piackutatást mutatott be a magyarok laptopvásárlási preferenciáiról. Az eNet által készített online felmérésben hazánkból 306 fő vett részt (Csehországból 1015, Szlovákiából 556). A munkával partnereik eredményét szeretnék javítani és egyes hibás sztereotípiákat lerombolni. Első ezek között, hogy a nők szín alapján választanak notebookot, míg a statisztika szerint leginkább a teljesítmény, az ár és az üzemidő számít. Második nagy tévedés, hogy a színek közül a rózsaszín vezet a hölgyeknél, valójában ez lényegtelen, ugyanis inkább színes táskákkal, egyéb kiegészítőkkel alakítják át nekik tetszőre a termékeket.


A formák megítélésénél alapvető az előzetes ismeret, hogy egyáltalán tudják, mik közül lehet választani, mely a férfiaknál inkább megvan, mint a nőknél. "A kettő az egyben eszközöknél megvizsgálták, hogy meg merik-e próbálni szétszedni a készüléket. Mi, akik tudjuk, hogy például az ASUS T100-at szét lehet szedni bátran feszegetjük, de egy teljesen más környezetből érkező, nem rendszergazda tudású átlagember ő már nem biztos, hogy megpróbálná. Miután megmondtuk a kontrollcsoportnak, hogy szét lehet szedni, ha mondjuk van 10 féle termékünk akkor ők 'egy új szemüveget vesznek fel', és most már mindegyiket szét akarják szedni."

"Tavaly megvizsgáltuk, hogy a nem teljesen szétszedhető eszközöknél melyik a legnépszerűbb modell. E szerint nincs egyértelmű győztes az átfordítható, átpörgethető, duplakijelzős, elfordítva lecsukható stb. típusoknál, mindegyik kapott 10-13 százalékot, egyedül a Dell keretben átforduló ötlete volt kicsit népszerűbb a többinél. Gondoltuk hogy jó, ez egy remek iránymutatás, akkor ezek szerint mindenki ilyen termékkel fog előrukkolni. Viszont abban a pillanatban, hogy megjelentek ezek a kettő az egyben eszközök jelentősen változott a helyzet, merthogy a jót könnyű megszokni, és azok az emberek, akik már láttak olyat, ami tényleg szétszedhető már nem foglalkoztak a nem szétszedhető eszközökkel. Természetesen ez egy ideális univerzumban van így, amikor nem korlátoz minket az elkölthető pénz mennyisége."


Horváth Richárd elmondta, hogy miután a kontrollcsoport értesült arról, hogy léteznek tabletté téphető eszközök, több, mint 70 százalék szeretett volna ilyen dolgot magának otthonra. Ők a kérdésre, hogy mennyivel többet fizetnének egy ilyen termékért, a három országban készült felmérésen 120 eurós felár jött ki. Ugyanez az összeg az érintőképernyőknél átváltva 11 600 forint, ennyivel többet lennénk hajlandóak kiadni érte. A hangalapú vezérlésnél viszont nyelvi korlátok miatt nagy hátrányban vagyunk: ugyan angol nyelvterületen már várhatóan ez év végén elveszti különleges voltát, azonban mi magyarok még jóideig nem leszünk képesek szavainkkal hatékonyan gépeket vezérelni.


Nagy eltérés a két nem között, hogy a hölgyek nagyon nem szeretik az asztali gépeket, egy elavult, nem hordozható valaminek tartják, míg a férfiak könnyen bővíthető, erős masinaként gondolnak rá. Szintén különbség, hogy míg a férfiak könnyedén visznek magukkal több eszközt (például utazásnál mobilt, DSLR fényképezőgépet és még egy laptopot is), addig a nők az egyetlen univerzális tárgyra szavaznak, már csak azért is, mert náluk a táskában még rengeteg egyéb dolog foglalja a helyet. Azonban az is igaz, hogy ugyan a férfiak szeretik a kütyüket, de hajlandóak kompromisszumokra: amennyiben a megfelelő teljesítménnyel és mérettel találkoznak, és feladataikat meg tudja oldani ők is az egy terméket preferálják. Tömeg terén a másfél kilós határ a vízválasztó, az ennél nehezebbre már nem tekintünk tökéletes eszközként, míg anyaghasználatban a férfiak szeretik a speciális anyagokat, míg a nőket ez nem foglalkoztatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ackro #7
    nagyszerű, hogy ezt is megtudtuk az okosoktól. én szentül meg voltam győződve, hogy a nők a brutális teljesítményt, a fekete, szál csiszolt fém tokozást és a nitrogén hűtést preferálják a notebookoknál mert a nők által szintén preferált belezős-vérfröcsögős és versenyautós játékok csak ilyeneken futnak és a lan partyn is lehet vele villogni.
    ki gondolta volna?
    ...mennyibe került a kísérlet safranek?....
    amúgy a kontroll csoportot lehetett volna átlag emberekből összeválogatni nem az unga-bunga törzs nyugdíjas tagjaiból akiknek még a faék is újdonság.
  • xyl #6
    Saját preferenciák, lehet rámkiabálni a kígyót-békát:
    1. legyen könnyű
    2. a vastagság - mondjuk 3cm-ig nem számít
    3. a súlyba bele kell számítani a töltőt is
    4. Az érintőképernyő nem egy szükséges dolog.
    5. Egér pedig kell.

    PS: 6. Legyen a képaránya 4:3 :-D
  • kvp #5
    "És nem értik meg, hogy a géphez vitt táska, egér, táp, meg egyéb mütyűr a kétszere a notebook súlyának, tehát tök mindegy az a fél kiló - cserébe viszont kap egy használhatatlan 12 colos eszközt."

    Az mar eleve gond, ha egy kis laptophoz taska, eger meg jo nagy kulso tap kell. Az ilyen vekony gepeknek akkor van ertelmuk, ha kb. ugy hasznalhatoak mint egy tablet, tehat max. egy szovet kopenyt kaphat, de azt is ugy, hogy a levetele nelkul hasznalhato legyen. A tapnak meg kb. egy mobiltolto meretevel kell megegyeznie. Ha ennel tobb cucc kell, akkor nyugodtan lehet a gep akarmilyen vastag. Egyebkent a microsoft fele x86-os tablet laptop pont jo design, ott a billentyuzet a szovetburkolat resze es eger sem kell hozza. Laptop vastagsagban egyebkent az atlag desktop billentyuzet vastagsaga az idealis, mert akkor kenyelmesen lehet gepelni rajta.

    Egyebkent ehhez kepest nekem meg a telefonom is 2 centi vastag, full qwery-s, ellenben osszecsukva elfer az ingzsebemben is. Vedotok helyett meg gyari utesallo gumiboritasa van, ugyanaz a matt fekete amit a regi thinkpad-ek is kaptak. Igy legalabb vizallo is, ami irodan/nappalin kivul hasznalt tablet es laptop eseten is fontos. Arrol nem beszelve, hogy igy konnyu lemosni oket siman csap ala tartva majd eltorolve.

    Az emberek meg akkor vesznek majd intel-es cuccot, ha szukseguk lesz ra. Jelenleg ott tartunk, hogy szinte barmilyen arm-al szerelt tablet vagy netbook boven eleg laptop helyett, ha nem kell a felhasznalonak feltetlen desktop windows. Ha raadasul passziv hutesesek, akkor meg elonyosebbek, mivel ez jellemzoen kis fogyasztast is jelent. Gyartson az intel passziv huteses, egy toltessel 48 oras uzemideju laptopokat, amik olcsobbak mint az azsiai android-os cuccok es akkor lesz piacuk.
  • SupraMKIII #4
    sasha: +1

    Amúgy szerintem is hülyeség a vékonyság - gyakorlatilag csak divat értéke van. Hozzám is havonta/hetente jönnek, hogy vékony notebook: És nem értik meg, hogy a géphez vitt táska, egér, táp, meg egyéb mütyűr a kétszere a notebook súlyának, tehát tök mindegy az a fél kiló - cserébe viszont kap egy használhatatlan 12 colos eszközt.
  • Vol Jin #3
    Azért az durva, hogy valaki szín szerint választ- _D
  • sanyicks #2
    szerintem meg azért mert értelmetlen a vékonyság, egy igazi divatfaszság, ráadásul rohadt sok pénzért. 1000 forinttal többet sem adnék azért mert valami vékonyabb...
  • sascha #1
    "Az Intel szerint sok ember azért nem választ szétszedhető notebookot vagy vékony ultrabookot, mert nem is tud róla, hogy létezik ilyen."

    Szerintem meg azért mert kva drágán adják. Én mondjuk a Lenovo yoga sorozatot preferálnám, ha nem 400 eFt lenne.