MTI

A világpiaci PC-eladások további csökkenését jelzi a IDC

Tavaly a vártnál kissé kevésbé csökkent a személyi számítógépek világpiaci forgalma, de még így is a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza; az eladások az idén további 6,1 százalékkal csökkenhetnek és növekedésre a későbbiekben sem lehet számítani - közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat.

Az asztali és hordozható személyi számítógépek világpiaci forgalma a 2012-es négy százalék után 2013-ban 9,8 százalékkal esett vissza a várt 10,1 százalék helyett. 2013-ban összesen 315,1 millió személyi számítógép kelt el a világpiacon. Az IDC az eladások további 6,1 százalékos csökkenését jelzi előre 2014-re, az idén az értékesítések 300 millió alá, 295,9 millióra csökkennek. A visszaesés mértéke ezt követően már mérséklődik, 2015-ben már kevesebb mint egy százalék lesz. Az értékesítési volumen pedig 2018-ra már megközelíti majd a 290 milliót.

A személyi számítógép eladások legerősebb hajtómotorja az elmúlt években a feltörekvő piacok kereslete volt, ahogy a nagy népességszámú térségekben egyre inkább általánossá vált a számítógép használat. Mostanra azonban a feltörekvő régiókban a viszonylag gyenge gazdasági környezet és a technológiai beszerzési preferenciák eltolódása alakítja már leginkább a kereslet szerkezetét. "A feltörekvő térségekben a következő években a keresletnek a fejlett piacokénál kisebb mérétkű csökkenésére számítunk, de a legjobb esetben is zéró-közeli növekedésre" - mutatott rá a Worldwide PC Trackers elemzést készítő Loren Loverde, az IDC alelnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dancingboy #1
    ez miért meglepő még mindig? a memória árak olyan mértékben emelkedtek hogy az már brutális 2002-be 16gb ram 15k volt most 44k azért 3xár és a többiről nem is beszélve...