Berta Sándor

Németországban jogdíj lehet az okos­tele­fo­nok­ra és tabletekre

A ZPÜ német szerzői jogvédő szervezet kész hadat üzenni az óriáscégeknek, hogy így jusson több százmillió eurós plusz bevételhez.

A ZPÜ célkeresztjébe ezúttal a legnagyobb cégek kerültek. A szervezet által küldött levél címzettjei között van Tim Cook, az Apple vezérigazgatója; Kwon Oh Hyun, a Samsung vezérigazgatója; Larry Page, a Google társalapítója és Kazuo Hirai, a Sony ügyvezetője. A Microsoftnál a levelet még Steve Ballmer vezérigazgatónak címezték, de azt már az utódja, Satya Nadella kapta meg. Emellett a Nokia, a HTC, az LG Electronics, a Motorola és a Huawei vezetői kaptak hasonló küldeményt. A szöveg minden esetben azonos volt: a megkeresett gyártók fizessenek.

A követelések a következők: a 2011. január elseje óta elérhető érintőképernyős és legalább 8 gigabájt memóriával ellátott mobiltelefonok után fizetendő összeg 36 euró; az érintőkijelzős és 8 gigabájtnál kevesebb memóriával szerelt mobilok után 16 euró; míg az érintőképernyő nélküli mobiltelefonok után 12 euró. A ZPÜ az ügyben még az idén bírósághoz is fordul.

A szervezet egyúttal jelezte: kész egy utolsó tárgyalásra, azért, hogy így sikerüljön egyezséget elérni. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy az ügyben per lesz. A BITKOM német szakmai szervezet becslései alapján a ZPÜ csak a 2011 és 2013 közötti időszakban 240 millió euróhoz jutott a PC-kre kivetett jogdíjakból. Ezt az összeget a ZPÜ által képviselt kilenc társaság között osztották szét. Az ok - a PC-khez hasonlóan - ezúttal is az, hogy az okostelefonok alkalmasak a szerzői jog által védett tartalmak lemásolására és terjesztésére.

Bernhard Rohleder, a BITKOM vezetője szerint a ZPÜ követelése azt jelenti, hogy a mobiltelefon-gyártóknak évente 700 millió eurót kellene kifizetniük. Jürgen Becker, a ZPÜ képviselője biztos abban, hogy egy napon a mobilgyártók is fizetni fognak. 2011-ben az Apple, a Nokia, a HTC és a többi cég nem fogadta el az 5 eurós díjat, emiatt a ZPÜ bírósághoz fordult. A szervezet reményei szerint a jövőben a táblagépekre is szerzői jogdíj kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #25
    Közöd nincs a lényeghez és marhaságokat beszélsz.
    Ez nem más csak egy újabb lehúzó manőver, amivel lelehet húzni a vásárlót, te meg eszed, buta prosztó módjára.
  • WoodrowWilson #24
    Lehet neked is tovább kellett volna járni, ha a 25-30 közöttből automatikusan 30-ra következtetsz. Egyébként köszönöm érdeklődésed, 25 vagyok, még 3-4 hónap van hátra a hallgatói jogviszonyomból.

    "A lopott aramot veled fizetettetik meg tenyleg ?"
    Igen, tényleg. Ott, ahol felfedezik a lopást, vissza tudják perelni, ahol meg nem, ott mindenki fizeti. Megveszi a szolgáltató az áramot a termelőtől, eladja a népnek, de a nép tegyük fel, 95%-át fizeti ki csak az elfogyasztott mennyiségnek. Erre a válasz (amellett, hogy megpróbálja felderíteni a lopást, de nyilván nem tudja tökéletesen), hogy megemeli az árat, hogy a 95% pénzéből a teljes fogyasztást ki tudja fizetni a termelő felé.
    Ugyanez van a jogdíjaknál is, csak épp az arányok sokkal inkább el vannak tolódva a lopás irányába, így aztán a felderítéssel még csak foglalkozni se nagyon érdemes, mert túl drága lenne.

    Persze jobb lenne, ha nem jogdíjnak hívnák, hanem egyszerűen kivetnének egy plusz adót az adathordozókra, aminek a bevételét közvetlenül elosztanák a jogdíjtulajok között. Így az ilyen "makik", mint te, nem háboroghatnának, hogy őket mekkora jogsérelem érte.
  • Jakuza1 #23
    Nw haragudj, de mar ertem miert jarsz meg 30 evesen iskolaba.
    Mert meg ilyen egyszeru dolgokat is nehezen fogsz fel.
    Igy van kutyat erdekel a koltsege egy olyan felderitesi balfogasnak, ahol nem a felderites a lenyeg, hanem hogy egy jogdijat csempesszenek bele egy termekbe. Az hogy te wutozol mert a felfogasod keves ennek a megertesehez az is meger egy miset.

    A lopott aramot veled fizetettetik meg tenyleg ? Melyik farokbol szoptad ezt ki ? Te ulsz mas vetkeert is ? Hol ? Melyik holdon ?

    "1. Aki megvette a termeket, az mar kifizette a jogdijakat.
    2. Ha megvesz egy telefont amire ramasolja a megvett termeket, kulon megfizetettnek vele egy olyan tetelt, amivel masodszor fizettetnek ki vele egy szerzoi dijat, amit mar megvasarolt egy masik adathordozon.
    3. Ha valaki eltulajdonit valamit, azt a torveny szerint nem massal fizettetnek meg, akinek nincsen semmi koze hozza, vagy ha igen akkor az jogserto etikatlan magatartas tudtommal a romai jogban.

    De ugy tunik te olyan vilagban elsz ha, a szomszed lopja az aramot, akkor te az ilyen magatartas szerint amit a jogvedok kepviselnek ebben az ugyben a kollektiv bunosseg feleloseg mellett teged is buntetessel kell hogy sujtson a birosag, mert massal kell akkor megfizetetni a kart, amit nem o okozott. Ne viccelj mar."

    Fel is fogtad a mondatok ertelmet ? Szoval megkerdezem en megegyszer amivel lathatoan nem boldogulsz 1%-os makikam.

    Milyen jogon szednek barkitol is jogdijat egy termekre ketszer, ha mar egyszer kifizette, olyan jogcimen hogy mas ellophatja az adathordozora "felteteles modban" a jogvedett alkotasokat ?

    Mar maga a koveteles is egy nonsense, hiszen ha feltetelezik valakirol, hogy jogvedett alkotasokat tarol a keszuleken, azt is feltetelezik, hogy ellopta, kulonben ketszer nem lehetne jogdijat szedni valakitol, ha mar azt kifizette bohockam.
  • WoodrowWilson #22
    "Es kit erdekel, hogy minek mekkora a koltsege ? Kutyat se."

    Ööö... wut? Kit érdekelnek a költségek? Kit érdekel bármi más a költségeken kívül?! Értem én, hogy a te igazságérzetedet sérti, de hogy téged idézzelek, a kutyát nem érdekli, mert a te módszered nem életképes és drága.
    A lopott áramért is fizet mindenki, növekszik tőle az ár.
  • Jakuza1 #21
    Es kit erdekel, hogy minek mekkora a koltsege ? Kutyat se.
    Jah, hogy mert tul sok a koltseg, akkor fizessen aki nem elkoveto ? Hulye vagy te edesfiam ? Meg ez az 1%-os butasag is, legalabb a szamokkal lennel tisztaban. Tehat most 37% vasarlo azert fizet, mert te lopsz ?
    Ertem en, ez am a jogallamisag. Altalanydij ? Hol nevezik ezt atalanydijnak ? Sehol, de meg formajaban sincs koze hozza.

    Megegyszer , hogy mindenki tisztaban legyen ezzel a jogserto magatartassal, amit a jogvedok probalnak a tisztesseges vasarlokkal szemben elkovetni.


    1. Aki megvette a termeket, az mar kifizette a jogdijakat.
    2. Ha megvesz egy telefont amire ramasolja a megvett termeket, kulon megfizetettnek vele egy olyan tetelt, amivel masodszor fizettetnek ki vele egy szerzoi dijat, amit mar megvasarolt egy masik adathordozon.
    3. Ha valaki eltulajdonit valamit, azt a torveny szerint nem massal fizettetnek meg, akinek nincsen semmi koze hozza, vagy ha igen akkor az jogserto etikatlan magatartas tudtommal a romai jogban.

    De ugy tunik te olyan vilagban elsz ha, a szomszed lopja az aramot, akkor te az ilyen magatartas szerint amit a jogvedok kepviselnek ebben az ugyben a kollektiv bunosseg feleloseg mellett teged is buntetessel kell hogy sujtson a birosag, mert massal kell akkor megfizetetni a kart, amit nem o okozott. Ne viccelj mar.
  • WoodrowWilson #20
    Túl nagy költsége lenne a illegális tartalom felderítésének, így aztán a bírságok is túl nagyok lennének amellett, hogy eleve sok pénzét vinné el az adófizetőknek. Ezért a társadalmi jólét növelése szempontjából az lesz optimális, ha bevezetünk egy átalánydíjat, ami ugyan az ilyen szentéletű állampolgároknak, mint te, egy kis hasznosságcsökkenést hoz, bár ezt a csökkenést csökkenti az, hogy amúgy plusz adót kéne fizetni a felderítése költségeinek fedezésére.
  • hagyimiklos1 #19
    Ezt a hülyeséget súgta neked valaki? Szolgáltatás, meg azért fizetsz, amit nem csinálsz. Oh my...
  • Jakuza1 #18
    Hat te eleg jol tetteted, bar lehet nem is.
    Megegyszer hogy te is felfogd. Azok is fizetnek, akik legalisan barmilyen adatot tarolnak a memoriakartyakon. Az hogy te magadbol indulsz ki,az egy mas kerdes.
    Tehat megegyszer megkerdem toled, milyen jogon is szednek barmilyen penzt be a vasarolotol, aki legalisan tarol adatot a "telefonjan" olyan jogcimre hivatkozva, hogy tarthatna ? Szoval tenyleg nem kell jatszanod a hulyet, ha ezt az ellentmondast nem erted.
  • WoodrowWilson #17
    Nyilván nem a legálisról beszéltem. Felesleges tettetni a hülyét, teljesen egyértelmű, hogy az emberek által megvásárolt zenék összesen 1%-ot nem tesznek ki a tárolt zenékből.
  • Jakuza1 #16
    Ja es megvalami ugyanugy megbuntethetnek, ha lopott zeneszamok vannak a memoriakartyadon, ennyit a szolgaltatas elmeletedrol.