Berta Sándor

A németek tartanak a digitális technikáktól

A német felhasználók egyharmada attól fél, hogy a digitális technikák negatívan befolyásolják az életüket. Különösen az adatvédelem és a reklámok kapcsán szkeptikusak.

Üzenetek, e-mailek áradata, elmulasztott hívások - a digitális világ által okozott folyamatos stressz mellett sokan az egyre több elektronikus hirdetéstől is tartanak. A megkérdezettek 39 százaléka inkább aggódik a digitális világ által okozott változások miatt, s 45 és 59 év közöttieknek csak a 16, míg a 60 évesnél idősebbeknek csupán a 10 százaléka tekint bizakodva a jövőbe.

A válaszolók egyötöde nyilatkozott úgy, hogy pozitívnak találja az internet és a digitalizálás kapcsán bekövetkező változásokat, például a bevásárlásnál vagy az online információcsere területén. A fiatalabbak, akik gyakorlatilag beleszülettek az internet és az okostelefonok világába, egyértelműen jobban elfogadják ezeket a folyamatokat. Érdekes módon az idősek mellett elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettségű emberek félnek az internettől és a digitális technikáktól.

A megkérdezettek 43 százaléka szerint a folyamatok semmilyen hatással nem lesznek a személyes életükre, 14 százalékuk számít negatív és 29 százalékuk pozitív változásokra. A hosszú távú hatások tekintetében viszont már más a helyzet. 90 százalék azzal számol, hogy tíz éven belül a társadalom számára negatív változások következnek majd be, például nő a személyes adatok reklámcélokra való felhasználása a vállalatok által. 84 százalék vélte úgy, hogy a gyerekek még több időt töltenek majd számítógépes játékokkal és 71 százalék szerint a sarki üzletek helyét egyre inkább átveszik az internetes boltok. Az adatokkal való visszaélések és a hackertámadások elleni védelemben a válaszolók kétharmada hisz, arra számítanak, hogy lesznek ezen a területen új védelmi megoldások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!