Berta Sándor

Szabadalmi megálla­po­dást kötött a Cisco és a Google

A két óriáscég hosszú távú szerződést kötött, aminek értelmében kölcsönösen hozzáférhetnek egymás technológiáihoz.

Dan Lang, a Cisco szellemi tulajdonért felelős alelnöke kijelentette: a mai világban, amiben túl gyakran vannak egymás elleni jogi eljárások, a kölcsönös licencelés egy hatékony eszközt jelent az informatikai cégek számára arra, hogy együtt dolgozzanak és megakadályozzák a felesleges pereskedéseket. A mostani egyezmény fontos lépés ahhoz, hogy népszerűsítsék az innovációt és egyúttal biztosítsák a zavartalan működésüket.

A Cisco a megállapodást a "szabadalmi rablóhadjáratokkal" állította kontrasztba, melynek esetében a különböző társaságok a leányvállalataiknak vagy harmadik félnek adják tovább a szellemi tulajdonukat, hogy így jussanak bevételekhez. A vállalat egyébként tavaly új stratégiát próbált ki: két esetben is szervezett bűnözés miatt nyújtott be ellenkeresetet a szabadalmi trollok ellen. Allen Lo, a Google illetékes vezetője közölte, hogy a megkötött szerződés csökkenti a jövőbeli eljárások kockázatát, így a jogi viták helyett nagyszerű új termékek kifejlesztésére összpontosíthatnak. Örülnek a kölcsönös licencegyezménynek és más cégek esetében is üdvözlik a hasonló egyeztetéseket.

Mind a Cisco, mind a Google tagja a Coalition for Patent Fairness, illetve az Open Invention Network (OIN) nevű szervezetnek. Utóbbit 2005-ben azután hoztak létre, hogy az SCO pert indított az IBM, a Red Hat és a SuSe Linux ellen. Az alapítók között van az IBM, az NEC, a Novell, a Philips, a Red Hat és a Sony. Az Open Invention Network tulajdonában jelenleg több mint 850 szabadalom van. A Google nemrég a Samsunggal is globális keresztlicenc-megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi mindkét társaság számára, hogy hozzáférjen a másik szabadalmi portfóliójához. Az új egyezmény tíz éven át lesz érvényes és kiterjed a következő tíz esztendőn belül megszerzendő szabadalmakra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!