Berta Sándor

Ingyenes maradhat a megvásárolt termékek visszaküldése

Júniustól az internetes boltoknak joguk van arra, hogy pénzt kérjenek el a megrendelt árucikkeket visszaküldő felhasználóktól, ezzel a lehetőséggel azonban csak kevés kereskedő akar élni.

Ugyan a megváltozó európai uniós fogyasztóvédelmi irányelv jelentős mértékben bővíti az online áruházak jogait, de a megkérdezett cégek többsége maradni fog a jelenlegi gyakorlatnál és nem kér plusz pénzt az esetleges termékvisszaküldések esetén. Ez derült ki a Welt am Sonntag felméréséből. Az Amazon közölte, hogy nem tervez módosításokat, míg a Zalando azt hangsúlyozta, hogy a csomagok ingyenes el- és visszaküldése eddig központi eleme volt az e-kereskedelmüknek, s ez a jövőben sem fog változni. Hasonló a helyzet a Magyarországon is jelenlévő Otto csoportnál is, amelynek vezetője, Alexander Birken kijelentette: nem terhelik rá ezeket a költségeket az ügyfeleikre.

Jean-Marc Noël, a Trusted Shops alapítója közölte, hogy az ékszerkereskedők, akik drága árucikkeket küldenek, költség-hozzájárulást fognak bevezetni. Szintén nehéz helyzetben vannak a kisebb cégek, amelyek számára komolyabb kiadás lehet egy-egy termék el-, majd visszaszállítása. Az Otto leányvállalatának számító Hermes adatai alapján az online kereskedelemben 50 százalékra tehető az árucikkek visszaküldési aránya. A textíliáknál eléri a kétharmadot, míg a bútoroknál kevesebb mint 10 százalék. Ez az üzlet a logisztikai vállalkozások számára nyereséges. A Hermes vagy a DHL jól keres a visszaszállított csomagokon. Viszont az internetes üzleteknek ez inkább bosszúság és plusz költség.

Az új európai uniós fogyasztóvédelmi irányelv alapján a jövőben az online áruházak a visszaküldés árát ráterhelhetik az ügyfeleikre. A Regensburgi Egyetem vizsgálata alapján a megkérdezett 215 internetes bolt 76 százaléka azt tervezi, hogy a jövőben élne az új lehetőséggel. Minden egyes termékvisszaküldés 10-20 euró közötti összegbe kerül az online áruházaknak, míg 10 vásárlóból 4 eleve számol azzal a lehetőséggel, hogy vissza fogja juttatni a megrendelt árucikkeket. A megrendelt termékek 30 százaléka jut vissza ilyen módon a feladási helyére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!