Gyurkity Péter

Nagy tervei vannak az Apple-nek 2014-re

A cég első embere nagy durranást ígér, ám a cég egyelőre peres vitáit folytatná újabb betiltásokkal.

A napokban olvashattunk arról, hogy nagyobb iPhone okostelefon jelenhet meg 2014 során, amely esetleg hajlított kijelzőt kapna. Tim Cook vezérigazgató erről ugyan nem tett említést, ám jelezte, hogy valamilyen nagy dobásra készülnek, amelyet a vásárlók is imádni fognak.

A vállalat alkalmazottainak elküldött levelében Cook azt szögezi le, hogy a cégnek nagy tervei vannak az előttünk álló évre vonatkozóan, ám részleteket egyelőre nem közöl ezzel kapcsolatban. Ehelyett a 2013-as évre tekint vissza, és kiemeli, hogy több fontos téren történt előrelépés, amely természetesen átdolgozott és vadonatúj termékek bemutatását jelenti. Valóban, a két iPhone mellett felbukkant az új iPad, az iPad mini is megkapta a Retina kijelzőt, és befutott továbbá az ingyenes frissítésként elérhetővé tett Max OS X Mavericks, az új Mac Pro és a MacBook sorozat. Valóban forradalmi megoldást azonban nem üdvözölhettünk, valószínűleg egy ilyen termék mutatkozhat be nemsokára.

A cég eközben egy kaliforniai bíróságon azt szeretné elérni, hogy a 2012-es, számukra nagy győzelmet jelentő bírósági döntésre támaszkodva bebiztosítsák több mint húsz különböző Samsung okostelefon betiltását az Egyesült Államokban. Első ilyen kérelmüket a várható nagy károkozás miatt elutasították, ezért próbálkoznak újra, annál is inkább, mert egy novemberi döntés értelmében hiba volt a bíró korábbi nemleges válasza.

Érdekesség, hogy az ügyben érintett telefonok közül a tengerentúlon már egyetlen változat sincs forgalomban, így ezek betiltása inkább jelképes győzelem lenne az almás cégnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #13
    Mar mint, meg tobbet fognak lopni masoktol ?
  • csimmasz #12
    Ép az előbb láttam a tetves tolvaj Samsung vízioit a mindenhova érintő kijelzőkről, engem meggyőzött, nagyon tetszetős és hasznos termékeket vetít előre.

    Én pont az apple től vártam volna valami hasonlót.

    Ezek a sárgák először csak másolnak, amint van lé beindul a fejlesztés és kiütik a régi mestereket

    Voltak itt páran akik kizártnak tartották a nagykijelzős iPhone t, kíváncsi vagyok beáll e a sorba vagy még mindíg a kis kijelző az ász?
    Az apple huszárok vajon majd viszik mint a cukrot vagy kitartanak a régi álláspontjuknál, hogy amit nem lehet egykézzel irányitani az szar?
  • Papichulo #11
    Míg ázsiában kiatalálják, megtervezik, legyártják

    Persze, elvegre a PRC a technologia innovacio apexe :)
  • caius marius #10
    Álmaidban...
  • caius marius #9
    +1
  • caius marius #8
    Na íme láthatjuk egy igazi innovatív cég példáját.
    Míg ázsiában kiatalálják, megtervezik, legyártják, addig a rohadtalma tervezi a trollkodást tovább. Hisz ez az igazi innováció ugye...
  • Papichulo #7
    Mi es mirol nem szol?
  • Narxis #6
    Mond, hogy ezt nem írtad komolyan...
  • Narxis #5
    Ez kurvára nem arról szól.
  • zola2000 #4
    Miért? Eddig is úgy ment a dolog, hogy az apple innovált, a google meg lemásolta és végül a kínai gyártók (zte-huaweii) olcsón ideadták.
    Ezután is így fog.