Gyurkity Péter

Képek a Nokia két új fejlesztéséről

Friss képek futottak be a Nokia készülőben lévő WP 8.1-es, illetve androidos megoldásáról.

Az elmúlt hetekben több alkalommal olvashattunk azon pletykákról, miszerint a Nokia saját telefonos részlegének eladása előtt még több új készüléket is piacra dobna, ezek között pedig a Windows Phone 8.1, illetve az Android alá fejlesztett megoldások is helyet kapnának. Most ezek közül kettőről futott be újabb kép.

Az első ilyen felvételen a Windows Phone 8.1-re épülő változat látható, amely a jól értesültek (és a kép jobb-felső sarkának tanúsága) szerint a Lumia 630 néven jelenne meg. Ezen első alkalommal lesznek jelen a virtuális gombok, amelyek egyben a fizikai gombok teljes száműzését is jelentik, ezen kívül pedig a cég megkezdi a dual-SIM opció támogatását is, amely viszont már arra utal, hogy az Egyesült Államok helyett inkább a fejlődő régiók kerülnek a középpontba, így többek között a kínai és az indiai vásárlók örülhetnek majd elsőként a fejlesztésnek. A Lumia 630 harmadik generációs elérést biztosítana, ám a forrás szerint a Lumia 635 már a 4G-vel is megbirkózik majd.

A másik ilyen állítólagos jövevény a Normandy kódnéven a sajtóban keringő okostelefon, amely viszont érdekes módon az Android platformra támaszkodna. Ennek közelgő megjelenéséről már szintén olvashattunk, most pedig itt is egy újabb képpel egészül ki az információs kínálat. Ezen egy több színben pompázó megoldást látunk, amely követné a Lumia családban megszokott trendet, azonban a szoftveres oldalon az Android egy módosított változata lenne jelen, amelyhez valószínűleg a gyártó saját online boltja párosulna, a Kindle Fire táblákhoz hasonlóan.

A megjelenésről és az árakról még folynak a találgatások, ám egyetértünk azon véleménnyel, amely szerint a felvásárlást közvetlenül megelőző debütálás a források pazarlásával lenne egyenértékű, hiszen a Microsoft nyilván nem támogatná ez utóbbi fejlesztést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xen #2
    hát igen. merész húzás lenne a Nokiától egy androidos telefon. a hír kb 3-4 hónapos. valamint a Nokia befektetői részéről elvileg novemberben volt döntés hogy elfogadják e a Microsoft ajánlatát. aminek halvány lila gőzöm nincs hogy mi lett a döntése. mindenesetre nekem nagyon bejön az új nokia telefonok dizájnja. ha hasonló dizájnnal dobnának piacra androidos telefont az nagy dobás lehetne.
  • MsUser #1
    Ez a hír nem túl új.
    De érdekes hogy azt feltételezik hogy a Microsoft az Androidos piacon is megjelenik.
    Bár ez kihúzná őket a mélyrepülésből.