MTI

600 milliárd forint támogatást szeretne elérni az IVSZ

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) azt javasolja, hogy az infokommunikációs technológiai (IKT) szektor, GDP-arányos súlyának megfelelően legalább 600 milliárd forint közvetlen támogatásban részesüljön az EU-s társfinanszírozás keretében a következő uniós költségvetési ciklusban.

A szövetség ennek érdekében a 2014-2020-as tervezési időszak újragondolására kérte a kormányt a szerdán közzétett nyílt levelében. A szövetség a társadalmi egyeztetés keretében tett javaslatában fontosnak tartja ezen források egy végrehajtási szervezeten belüli felügyeletét is. Álláspontjuk szerint ez biztosíthatja az EU digitális ütemtervének teljesülését és Magyarország hosszú távú versenyképességét. Az IVSZ nyílt levélben az Európai Tanács október 25-i állásfoglalására hivatkozik, amelyben az kiáll a digitális ütemterv felgyorsítása mellett. Felidézik, hogy a Tanács állásfoglalása kiemeli: az előző öt év makrogazdasági adatai alapján világos az összefüggés az IKT ágazatba történő befektetések nagysága és az egyes tagországok gazdasági versenyképessége között.

Az IVSZ hangsúlyozza, hogy a hazai IKT szektor a 2008-as gazdasági válság ellenére is folyamatosan nőtt az elmúlt öt évben. Mind a foglalkoztatottsági adatok, mind pedig a jövedelemtermelés tekintetében jóval a nemzetgazdasági átlag felett teljesít. A KSH idősoros adatai alapján az ágazati átlagjövedelmek mértéke 2015-re meghaladja a bankszektorét. Az IVSZ számításai szerint a szoftverexportba befektetett minden 1 forint 4 exportforintot eredményez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!