MTI

Erősebben cenzúrázná a médiát a sanghaji propagandafőnök

Szigorúbban kell fogni a helyi médiát, s a városvezetés közvéleményt befolyásoló képessége is erősítésre szorul - szorgalmazta a sanghaji városvezetés propagandaosztályának vezetője a Zsenmin Zsipao című központi lap szerdai számában.

Hszü Lin úgy fogalmazott, hogy a nyitottságáról és nemzetköziségéről is híres kelet-kínai metropolis a keleti és nyugati gondolatok találkozásának középpontjában van, befolyásoló ereje ebből adódóan meghatározó. A városban épp ezért szükség van az írott sajtó, a tv-állomások és az internetes oldalak kezelésének szigorítására, s ez vonatkozik a Sanghajban rendezett fórumokra és szemináriumokra is - áll a Zsenmin Zsipao írásában. A propagandafőnök hozzátette: a metropolis vezetésének közösséget befolyásoló képességét is erősíteni kell, ennek részeként internetfigyelő munkatársainak számát is növelni fogja. Hszü szavai némi meglepetésként hatnak azok után, hogy alig két héttel ezelőtt, a város első szabadkereskedelmi övezetének megnyitásakor még arról lehetett hallani, hogy a zóna területén - az országos trendekkel szembemenve - nem cenzúrázzák majd az internetet.

A South China Morning Post című hongkongi napilap ugyanakkor a hírrel kapcsolatos írásában azt emeli ki, hogy a sanghaji propagandafőnök Hszi Csin-ping kínai elnök nyár végi beszédére válaszol, aki a szocialista értékek erőteljesebb terjesztésére és ideológiai megtisztításra szólított fel. A lap arra is emlékeztet, hogy Hszü az új kínai kormány által elsőként kinevezett városi döntéshozók egyike, elődje jelenleg a Zsenmin Zsipao főszerkesztője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!