Berta Sándor

Tim Cannon, a biohacker

Van egy férfi, aki inkább beülteti magába a különböző chipeket, mint a testén hordja őket. Tim Cannon biohacker úgy véli: az emberi szervezet "alapjaiban hibás".

A szakember társalapítója a Grindhouse Wetware szervezetnek, amelynek tagjai biohackerek, programozók, barkácsolók és művészek. A csoport székhelye Pittsburgh városában van és a fő feladatuknak az ember és a technika ötvözését tekintik. A Circadia projekt az eddigi csúcspont, ebben vesz részt Cannon, aki korábban a bal gyűrűsujjába egy mágnest, a hüvelykujja és a mutatóujja közötti területre egy RFID-chipet ültetett be. A 34 éves férfi a mágnes segítségével érzékelni tudja az elektromágneses mezőket, gyakorlatilag ez az ő hatodik érzéke, még akkor is, ha ennek valódi gyakorlati haszna nem igazán van. Az RFID-chipet pedig ötvözni akarja pincelaboratóriuma zárjával, így az ajtó csak akkor nyílna ki a jövőben, ha a kezét a kilincs közelében tartja. Hasonló módon biztosíthatná az okostelefonjához való hozzáférését, így a készüléket rajta kívül senki sem tudná használni. Az egyik barátja ezt a megoldást választaná a lőfegyvere kapcsán, így azzal csak ő lőhetne.

A Circadia keretében mérni tudja majd a testhőmérsékletét és a kapott adatok a Bluetooth-kapcsolat segítségével továbbíthatók lesznek az okostelefonjára. Az implantátumon van három zöld LED, amiket Cannon kívülről aktiválhat. A chipet az alkarja belső részén, egy tetoválás alatt rejtették el és a LED-eknek köszönhetően a tetoválás világíthat. Eredetileg a pulzust mérő szenzort is be akarták építeni, de nem tették be, a biohacker szerint azért, mert nem találtak neki helyet, az érzékelő ugyanis túl vastag. Az elhelyezett implantátum egyébként akkora, mint egy hitelkártya és néhány mm vastag. A beültetését egy specialista végezte el, altatás nélkül.

Cannon hangsúlyozta: azért akarta beültetni ezeket a megoldásokat, mert úgy gondolta, amiket csak hord magán, azok nem válnak a részévé, de ha benne vannak, akkor érzi, hogy össze vannak kötve vele és sokkal intenzívebben használja a chipeket. Ez elsősorban egy pszichológiai különbség. Kiemelte, hogy pontosan tudja, hogy az emberek többsége erre még nem áll készen, ez a korszak csak akkor érkezik el, ha egy ilyen beültetés már nem lesz fájdalmas. A kiborglét számára csupán egy köztes lépés; egy évtizeden belül az emberi testrészeit nyílt forráskódú mesterséges szervekkel akarja kiváltani. Műszív már van például, akkor miért kellene megvárnia, amíg mondjuk a szíve elgyengül vagy infarktust kap?


Ahogy az egyik előadásában megfogalmazta, maga mögött szeretné hagyni a biológiát és legszívesebben valami olyasmire mentené a tudatát, ami nem romlik el. Az ember jelenleg nem rendelkezik megfelelő hardverekkel, ahhoz, hogy megoldja az általa okozott problémákat, ezért át kell lépnie a természeten, különben a kihalás veszélye fenyegeti. Szerinte ehhez a technika már rendelkezésre áll, csak az emberek félnek a testük felnyitásától. A fájdalomtól éppúgy nem fél, mint az adatvédelmi vagy a biztonsági problémáktól. Természetesen szükség van a témával kapcsolatban vitára és etikai keretekre, de ennek megalkotása nem az ő feladata, ehelyett a következő hónapokban és években további implantátumokat akar feltörni és a North Star nevű projekten dolgozni. Ennek lényege egy csillag alakú beültetés, ami külső nyomásra reagál és kigyullad, ha a kezünkkel Észak felé mutatunk. A legközelebbi munkája azonban egy stresszmérő eszköz létrehozása, ami jelezné, ha a viselő túl stresszes és el kell lazulnia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #12
    Az Izraelieknek jelenthet ez sokat, ők a legnagyobb szervkereskedők! New Yorkban minden rabbi, először szervkereskedő, másodszor rabbi! A TB-jük állja a költségeket!
  • Bhalage #11
    lol ez emkkora noob, biohacker, hat persze xD
  • torreadorz #10
    Szerintem a jövő a klónozott szervek "beépítése". Ugyanis rendelkeznek azzal az előnnyel hogy képesek regenerálódni, szemben bármely más mesterséges tárggyal.
  • Barkasfarkas #9
    Ez, amit leírtok, mind szép és jó, de ez egyben lehetőséget nyújtana az ember feletti totális uralomra is - mint egyén, mint fizikai egyed.

    "Ahogy nezem a projectjeiket igazabol csak jatszanak."

    Ki tudja, mennyit tudunk ebből és mennyit nem? És hány szervezet "játszik" ezzel kissé komolyabban?
  • Linkout #8
    Erre gonoltam én is. Egy ideki kapcsoló beépítése a deréktól vagy nyaktól lefelé bénultaknak, esetleg kamera a vakoknak ami olyan, mint a szemünk. prkinson kórosoknak rángás csillapító áramkör etc...
  • pixx #7
    Pedig a jövő ebben van, és bizony sok fizikai embert tehet egésszé ez technika. Mert a mozgássérült emberek lelkileg is sérültek, és bizony ez meg tudná őket gyógyítani.
  • kvp #6
    Ahogy nezem a projectjeiket igazabol csak jatszanak. Semmilyen komoly vagy hasznalhato otlettel vagy fejlesztessel nem alltak elo. A legtobb jovobeli tervuk pedig viszonylag egyszeru feladat es sok helyen alkalmazzak is, persze nem szorakozasbol hanem jellemzoen katonai/biztonsagi celbol.

    Egyebkent amig a jelenlegi technikaval eloallitott rendszerek nem kepesek regeneralodni, tehat sokkal hamarabb mennek tonkre mint az ember, addig nem alternativak csak ha komoly baj van, de akkor is csak ideiglenesen. Ha mar mindenkeppen valami modern technologiat keresunk, akkor erdemes a biologiai alapu szintetikus rendszerek fele nezelodni, azok hosszu tavon is hasznalhatonak tunnek.
  • fszrtkvltzttni #5
    Ez a "nyílt forráskódú mesterséges szervek" önmagában elég LOL kategória. Viszont az irány nem teljesen hülyeség. Vannak dolgok amiket biológiai alapon a természet nem tudott túl jól megépíteni, mert korlátozta "őt" a biokémia. Technológiai alapon viszont ilyen korlátozások nincsenek. Például ott van a látás, ami a valóságnak csak egy durva közelítése, ami a teljes spektrum látható tartományának 3 szűk részét kiátlagolva biztosít nekünk vizuális élmény, miközben a technika sok nagyságrenddel előrébb tart. Vagy a vázrendszerünk, ami hosszú távon képtelen elviselni a felegyenesedés okozta újfajta terhelést. Biológiai alapon lehet ezt foltozgatni, de valószínűleg vannak dolgok amik technikai alapon sokkal effektívebben oldhatóak meg.
  • tomcsa4 #4
    +1

    Egy véleményen vagyok veled. A gyomrom felfordul az "elkíborgosodás" gondolatától.
  • torreadorz #3
    Az emberi sziv simán elmegy 80-100 évet (meg még ki tudja mennyit tudna ha a paciens más okok miatt nem krepálna be), a müsziv meg mennyit bir? 5 évet? 10-et? epic fail...