Gyurkity Péter

Ingyenes globális roamingot ígér a T-Mobile

Precedenst teremthet a szolgáltató amerikai részlege, hiszen új programjuk keretében különdíj nélküli adatforgalmat engedélyeznek több mint 100 országban.

A T-Mobile USA terveiről elsőként Shakira rajongói oldalán láthattunk részleteket, az énekesnőt kérte fel ugyanis a cég arra, hogy népszerűsítse a kezdeményezést a hivatalos bejelentést követően. Nem sokkal később a bemutatóra is sor került, ebből pedig kiderült, hogy a sokat utazók számára több mint 100 országban ígérnek különdíj nélküli roamingot, az USA-n belüli előfizetőknek pedig ingyenes hívások válnak elérhetővé.

A cég már az év elején megkezdte a komoly változások bevezetését, hiszen márciusban a megszokott kétéves előfizetések helyett kínáltak egy Simple Choice platformot, amely hűség nélkül havi 50 dollárért kínált korlátlan hívásokat, szöveges üzeneteket, valamint 500 MB-os adatforgalmat, a nyár folyamán pedig a Jump programot hirdették meg, amelynek révén viszont meglévő készülékünket cserélhetjük be évente kétszer egy új példányra, néhány apróbetűs feltétellel. A mostani húzás ennél is jóval tovább megy, hiszen mind a külföldön tartózkodóknak, mind pedig a számukra hazai felhasználóknak komoly előnyöket ígérnek.

A Simple Choice platformot választó utazók például több mint 100 országban minden különdíj nélkül vehetik igénybe a megszokott adatforgalmi szolgáltatásokat, ami valószínűleg 2G-s sebességet jelent majd - ezt napidíj megfizetésével növelhetik, igaz, korlátozott forgalommal. A feltételek között szerepel, hogy legfeljebb 6 hetet tölthetünk külföldön, és minden 3 hónapos időszakból 6 hetet az USA-ban kell lennünk. Akik viszont otthon maradnak, azok havi 10 dollárért több mint 70 ország vezetékes telefonjait hívhatják majd ingyen, a teljes listán szereplő országok egyéb számainak tárcsázásáért pedig percenként 20 centet kell majd fizetniük. A listán hazánk is megtalálható, így az amerikai telefonnal rendelkező honfitársainknak ez némi könnyebbséget jelenthet.

A nagy kérdés, hogy a többi szolgáltató mennyiben reagál majd a bejelentésre, ennek bekövetkeztével ugyanis közelebb kerülhetünk az internetes VoIP-szoftverek által nyújtott árszinthez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!