Szekeres Viktor

George Lucas megerősítette a Star Wars-pletykákat

Bár George Lucas is tudja, hogy egyelőre nem szabad beszélni arról, hogy visszatérnek-e a régi Star Wars szereplői az új epizódba, mégis erről számol be egy interjúban.

Az elmúlt hetekben egymástól Harrison Fordról, Mark Hamillről és Carrie Fisherről is kiderült, hogy szerepelni fog a Csillagok háborúja-sorozat J.J. Abrams által rendezendő hetedik epizódjában. Azonban ezen értesülések nem számítottak semmilyen szempontból hivatalosnak, bár zömük forrását maguk a színészek jelentették, akiknek általában lehet hinni.

Mostantól azonban már tényleg hivatalosnak vehetjük ezen információkat, ugyanis George Lucas is megerősítette, hogy Han Solo, Luke és Leia eredeti alakítója vissza fog térni az új részre. A producer a Bloomberg Businessweeknek nyilatkozva mondta el, hogy a három színész már aláírta, vagy nemsokára alá fogja írni szerződését a filmhez. Mindez természetesen azt jelenti, hogy a Michael Arndt által írt forgatókönyvben mindhárom karakter szerepet kapott. Lehet találgatni, hogy miről fog szólni a film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KillerBlue #12
  • sandor8206 #11
    te nem adnál le 20 kilót, hogy egy SW filmben szerepeljél? Szted ők nem fognak?!
  • WoodrowWilson #10
    Nem hinném, hogy túl nagy szerepet szánnának nekik, szóval akár a cgi is megérheti. Az meg, hogy öreg, nem számít, majd épp annyi idővel az Ep VI után játszódik az egész, amennyi eltelik a két film megjelenése közt.
  • Darth Sith #9
    Nem tudom, hogyan akarják őket visszahozni, de, hogy filmezés előtt egy komoly állapotjavításon kell átesniük az tuti, mert ilyen állapotban nem igazán adnák a hiteles jedi mester/hercegnő/tábornok karaktert.
    Hamill kb 120kg, Fisher is van vagy 80. Ford csak szimplán öreg már, bár azon még sminkesek és CG sokat segíthet, de ennyi kilót nem gazdaságos egy filmen keresztül kép kockánként javítgatni. Tuti egy 20ast lekéne velük adatni, hogy valamennyire hitelesek legyenek és ne eltunyult kövér nyugdíjasokat alakítsanak.

  • Atisz #8
    Hmm, ideje lenne elkészíteni mielőtt még túlságosan megöregednek az említett szereplők. Kár volt ennyit várni.
  • csimmasz #7
    Nem, de Vámpír vagy vérfarkas az tuti, most ezek mennek meg a bárányfelhők.

    Én sok Dzsárdzsárt akarok, meg hasonló mókás állatkákat.

    Legyen benne iPhonnal szaladgáló és Mac ot használó akárki, meg akarok még bele három mellü nőket!
    Meg akarok bele gyurmafigurákat is mert az olyan jó, ja és menő manó nem hiányozhat semmikép sem.

    Aztán ha az idő engedi még jólenne bele valami csirke és boci, meg szivacs bob sem lenne rossz.

    Huh nem vagyok jól, megyek beveszem a gyógyszerem.



  • NEXUS6 #6
    Azajó!
  • NEXUS6 #5
    Ügyeletes tinisztár meg nem is lesz benne?
    Megsenézem!
  • M2 #4
    Eddig bejönni látszik amit gondoltam: jó hogy kikerültek a jogok George Lucas kezéből.
  • GaborT28 #3
    Ha szerepelni is fognak, teljesen más megvilágításban, mint azt gondolnánk... Kell az anyag a következő 15 év felnövekvő generációjának.