Szekeres Viktor

Jason Statham végre jó filmben? Itt az előzetes

Hollywood most kezd rádöbbenni, hogy Jason Statham egyedül kevés lehet egy mozifilmhez, így elkezdtek partnereket pakolni mellé. A The Killer Elite-ben Robert De Niro és Clive Owen látható mellette.

Megérkezett a Jason Statham, Clive Owen és Robert De Niro főszereplésével készült The Killer Elite teljes előzetese. A Gary McKenry által rendezett akció-thriller Amerikában szeptember 23-án kerül bemutatásra, azonban itthon még nem tudni, hogy mikor láthatjuk. Mindez annak köszönhető, hogy a filmet nem a magyar forgalmazókkal szerződésben álló nagy hollywoodi stúdiók forgalmazzák, hanem az aprócska Open Roads Films, mely így minden országba külön értékesítette portékáját - így valószínűleg itthon is egy kisebb cégnél kötött ki.


Annak ellenére, hogy Jason Statham mostanában nem nagyon készített jó "saját" filmet, a színész nem panaszkodhat, hiszen Stallone The Expendables - A feláldozhatók című akcióorgiájában sikert aratott, s az ő szinkronhangjával készült Gnómeó és Júlia is kifejezetten jól sült el. Azonban, ha e két filmtől eltekintünk, akkor megállapíthatjuk, hogy az angol színész az igazi főszerepeiben nem tudott túl jó filmeket letenni az asztalra. Igaz, az idei Mestergyilkosnak voltak remek pillanatai, de a 2008-as Banki melón az sem tett túl.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Marko001 #15
    A "sikerfilm" nem összekeverendő a "jó film"-mel. Rengeteg jó film van, amik nem feltétlenül sikerfilmek...
  • tatish #14
    Naaa azért ne felejtsük el hogyha a Szállító 1-ben nem lett volna jó akkor A. a többi részt nem forgatják le, B. egyszerűen más színészt alkalmaznak. a Crank-ről nem is beszélve , a Halálfutam 2 ben nem szerepelt nagy bukás volt az a film.
    Nem vagyok fan, de ezek a karakterek jól állnak neki, inkább ő mint egy nyáladzó robert pattinson vagy egy taylor launter
  • Garou #13
    Igen, 100 milla az egesz vilagon, neked ez sem siker, vagy mi? Most azert mesz ra az Amerikai bevetelekre, mert akkor kissebb szam jon ki ugye? Kulfoldi forgalmazasbol kevesebb jon be a studionak es? 100 milla akor is 100. Tehat sokan neztek meg.

    Hogy jon az ide, hogy most DVD-t ad ki? Te itt kozolted, hogy nem, nincs, sose volt semmise. De volt. Olyan is, amiben foszerepelt (Crank, Death Race, Transporter), meg olyan is, amiben masokkal egyutt adta el a filmet.
  • Laza #12
    Jé, egy Statham filmben lesznek színészek is? Micsoda meglepetés, nem várt fordulat :)
    Ennek a Stathamnak kb ugyanolyan az arcmimika háztartása, mint Segálnak ... az ezerarcú színésznek ... csak mind az ezer ugyanaz :)
  • kalapos01 #11
    Hú, 100 millió dollár? Az egész világon? Nem is értem, hogy miért nem próbálkoznak akkor Statham-akciófilmeket gyártani, és miért DVD-n jönnek ki mostanában Amerikában a munkái (ld. a 13 vagy a Blitz), és hogy miért csak a Lionsgate meg a CBS Films készít vele filmeket. Épp azért, mert a Mechanic 30 millióra volt jó, a Crank 2 13 millióra, a Szállító 3 30 millióra, a Death Race 36(!!!44!!négy!) millióra, a Bank Job 30 millióra. Nem is nagyon volt olyan filmje, ami elérte volna az 50 milliót, miközben más akciósztár filmje az első hétvégén hoz annyit.

    Tényleg ne komolytalankodj már, főleg, hogy a Szállítót emeled ki, ami európai koprodukciós film, azaz az amerikai partner csak a hazai bevételt látja. Imádom Stathamet, de nem véletlen, hogy egymás után csinálja a filmeket, amikben nem egyedül van (13, Mestergyilkos, Killer Elite, Feláldozhatók, de a Parkerben is Jennifer Lopezzel lesz.)

    De oké, térjünk vissza a témára októberben, amikor a Safe a mozikba kerül, hogy az siker lesz-e. A Killer Elite-ben sincs sokkal több, mint 30-40 millió, de bízom benne, hogy Clive Owen felhúzza a bevételeket.
  • alien47 #10
    Én várom ezt a filmet. Biztos nem egyestés szórakozást fog nyújtani, ha meg igen akkor is jó...
  • Garou #9
    Akkor nezz korul jobban. A Transporter pl annyira nem sikerfilmje (ami szerinted, most irtad ugye NINCS), hogy a harmadik resz pl 100 milla felett hozott. Es az egyertelmuen ra lett epitve. A Crank meg a Bank Job is az alacsony gyartasi koltsegek ellenere is hozott 40 illetve 60 milla korul, ami egyertelmu siker. Death Race -foszereplo, 75 milla, The One -o volt a fohos, szinten 70 milla felett. Jaj, de abban benne volt Jet Li is, akkor az mar nem is szamit. :)
  • curse #8
    eppen irni akartam, hogy ne feledkezzunk meg a crankekrol se, meg a puskacsorol :)
    fuck you chelios!!!
  • kalapos01 #7
    Köszönöm. Körülnéztem, de ugyanaz van ott is leírva, amit én írtam. Sikerfilmje nincs.
  • Garou #6
    "Rohadtul nem tud elvinni, alig van sikerfilmje, csak a Stallone-film meg az Olsz meló, egyikben sem egyedül volt."

    Picit nezzel mar korul:mondjuk itt