Napi Online

Nem fizet bérleti díjat az MTV

A Magyar Televízió több mint egy éve használja Bojtár utcai gyártóbázisát, de gyakorlatilag ebben az évben nem fizetett bérleti díjat az intézmény számára helyet biztosító Millenniumi Média (MM) Kft.-nek - mondta Sándor István, a Millenniumi Média ügyvezető igazgatója, aki azt is elárulta, hogy az MTV lejárt (harminc napot meghaladó) tartozása több mint bruttó 1,3 milliárd forint.

Az MTV a több mint 60 ezer négyzetméternyi új gyártóbázist piaci áron bérli, a szerződés szerint havonta bruttó 946,8 ezer euróért. Az ügyvezető hozzátette: a televízió eddig kiegyenlítette az üzemeltetési költséget, ami több mint bruttó 300 ezer forint havonta. A gyártóbázist létrehozó és működtető Millenniumi Média bízik abban, hogy az új médiatörvény alapján felálló kuratórium sikeresen megoldja az előállt helyzetet.

Bár a szerződés lehetőséget ad például késedelmi kamat felszámolására, ez most sokadrendű szempont. Nem az a célja a Millenniumi Média Kft.-nek, hogy bedöntse az MTV-t, vagyis nem készül arra, hogy érvényt szerezzen a szerződésben foglalt szankcióknak, ami lehetővé tenné a megállapodás felmondását, az inkasszót, a bankgarancia lehívását. A társaság nem rövid távú szempontokat akar érvényesíteni, hiszen húsz évre szerződött az MTV-vel - tette hozzá Sándor István.

Az MTV a Millenniumi Média Kft.-vel folytatott tárgyalások során türelmet kért az MM szerint. Az MTV pedig úgy reagált, hogy az indokolatlan mértékű - 9,5 milliárd forinttal csökkentek az MTV költségvetési forrásai - költségvetési elvonás arra kényszerítette az MTV menedzsmentjét, hogy a csődhelyzet elkerülése érdekében a szállítóival a fizetések átütemezéséről tárgyaljon és egyezzen meg. Az egyik legnagyobb beszállító, az MM Kft. ennek megfelelően havonta egy, a tárgyalások során elfogadott részletét kapja meg a bérleti díjnak. A fennmaradó tartozást a pótlólagos állami támogatás megérkezésekor rendezi a köztévé.

Az MTV új gyártóbázisának megépítéséhez szükséges tőkét a Millenniumi Média és egy német, részben állami tulajdonban álló bank biztosította. Egyrészt a hitelintézetnek köszönhetően, másrészt a nagy értékű - 34 milliárd forintos - eszközállomány miatt is építették be a biztosítékokat a szerződésbe. Ez a pénzügyi biztosítékrendszer az ingatlanszakmában teljesen átlagos és megszokott - tette hozzá Sándor István.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #2
    Nem volna az nevetséges, ha érdekeltséged lenne a bérbeadó cégben. Felhúzzák a 18ezredik tök fölösleges irodaházat, és míg a másik 17999 tök üresen álldogál mert válság van, addig nekik megvan a 20 éves szerződésük, ami ha csak 3 évig fut, máris kifizette az MTV az épület értékét.
  • gamer33 #1
    Nevetséges ez a konstrukció, ennyi pénzért amennyiért bérelik fel is lehetett volna építeni.