Napi Online

Sokan hirdetnének a meccsek közelében

A Magyar Televízió (MTV) a 19. labdarúgó-világbajnokság valamennyi meccsét élőben közvetíti 13.30-as, 16 órai, illetve 20.30-as kezdésekkel. A 64 mérkőzésből 56 az m1-en, 8 az m2-n lesz látható, ez azt jelenti, hogy a párhuzamos meccsek idején mindkét csatornán élőben mennek a meccsek.

Emellett minden mérkőzést élőben követhetnek a nézők a köztévé sportportálján, és - idén először - jó minőségben visszanézhetőek lesznek az MTV videotárában is. A Híradó nézőit Al Ghaoui Hesna tudósítja a dél-afrikai helyszínekről. A kommentátorok nemcsak a képernyőn keresztül számolnak be az eseményről: kis kézikameráikkal saját videókat is készítenek a vb előtt és alatt a felkészülésükről, a kulisszatitkokról, amelyeket a YouTube-on, a Facebookon és saját videoblogjukban osztanak majd meg.

Az eseményről bármelyik médium beszámolhat, úgynevezett hírjoga minden sajtóterméknek van, vagyis maximum 50 másodperces terjedelemben felhasználhatják az MTV képeit. A közvetítésekből ennél hosszabb részt is bemutathatnak más médiumok, ha ehhez az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) előzetesen hozzájárul, és ha az előre meghatározott díjat a magyarországi hivatalos közvetítő, az MTV számára megfizetik. A közszolgálati csatorna közölte, hogy a labdarúgó-vb mérkőzései és a hozzá kapcsolódó műsorok környezetében található, fix áras hirdetési helyek iránt nagy az érdeklődés. Az értékesítés folyamatos, ezért még korai lenne az eredményekről beszélni - válaszolta a televízió a közvetítés pénzügyi mérlegével kapcsolatban. A foci-vb olyan sport- és televíziós esemény, amely világszerte nézők millióit vonzza, ennek megfelelően a Magyar Televízió is a kereskedelmi bevételek növekedésével számol.

Arról, hogy az MTV közvetíti a vébét, azt követően született döntés, hogy az EBU lehetővé tette, a köztévé a költségek egy részét csak a torna után fizesse ki, és erről hivatalosan is tájékoztatta a Magyar Televízió alelnökét. Az engedményre azért volt szükség, mert az MTV közalapítvány kuratóriuma nem járult hozzá a közvetítési jogok értékesítéséhez, noha a parlament úgy döntött, hogy 2010-re elvonja a televízió eddigi költségvetésének 35 százalékát, a szabadon felhasználható költségvetési forrásainak pedig a felét. A világeseményhez kapcsolódó kiadásokat az MTV így csak a várható reklámbevételekből tudja finanszírozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!