Szekeres Viktor

Érkezik a Da Vinci-kód harmadik része

A Sony elkészíti harmadik Dan Brown-filmjét is, ezúttal a 2009-ben megjelent Elveszett jelkép kerülhet mozikba. A kérdés, hogy Tom Hanks visszatér-e Robert Langdon szerepének eljátszására.

A Columbia Pictures neki kezdett Dan Brown, Az elveszett jelkép című könyvének adaptálásához. A népszerű író tavaly megjelent regényének jogait már korábban megvette a stúdió, s úgy tűnik, hogy az Angyalok és démonok gyengébb szereplése sem vette el a producerek kedvét a folytatás elkészítésétől. (A Da Vinci-kód 2006-ban Amerikában 217 millió, a világ többi részén 540 millió dollárt hozott, míg a folytatás, az Angyalok és démonok "csak" 133 és 352 millió dollárt termelt Amerikán belül és kívül.)


Az elveszett jelkép ezúttal valódi folytatás lesz, hiszen míg könyv formában az Angyalok és démonok megelőzte a Da Vinci-kódot, a film természetesen a Da Vinci-kód filmes verziója után játszódott. A forgatókönyvet Steven Knight fogja írnia, a szabadkőművesekről szóló sztori pedig lényegében egy 12 órás versenyfutást dolgoz fel Washingtonban. Tom Hanks és az előző két film rendezője, Ron Howard, egyelőre még nem írta alá a folytatásra vonatkozó szerződését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • brueni #10
    mert eladható...
  • winnie #9
    jaja, mint az eleveszett frigyláda fosztogatói és az indiana jones és a vlgzet temploma. az is ét külön történet volt, csak a professzor volt ugyanaz, de ettől még nem folytatás és nem lesz sorozat, mint a robert langdon és az elveszett jelkép:)
  • donceleger #8
    Nem is tudtam, hogy volt 2. része?!?!?!?!
    Vagy esetleg az Angyalok és Démonok lenne az???
    Ne zavarja a cikk íróját, hogy az Angyalok és Démonok előbb volt meg könyvben, mint a Da Vinci kód!!!
    És a filmekben sem volt semmi féle utalás. Két külön történet volt, csak a professzor volt ugyanaz, de ettől még nem folytatás és nem lesz sorozat.
  • Narxis #7
    Várom a filmet.
  • pann #6
    Az új könyv (The lost symbol) nagyon gyengére sikeredett, a másik kettő sokkal jobb és nekem filmben is tetszett, főleg a DaVinci kód.
  • kriszwells #5
    Várjuk nagyon, egyetlen gond, ha nem Tom Hanks lesz RL, azért azt ne csinálják már:)
    Nekem amúgy tetszett mindkét film is,

    "kár a könyvhöz viszonyítani... ez mindig igaz, hogy a könyv után a film szinte kivétel nélkül csalódás! Mert sok minden hiányzik belőle, mert nem így képzelted a karaktert/helyszínt"
    nekem ezzel nem volt gond, én úgy képzeltem el ahogy a filmben volt, legalábbis nem nagyon másképp hogy elüssön.
    pár apróság kimarad a Da vinciből meg nem olyan baj
    Angyalokból már sok fontos kimaradt, azt már én is hiányoltam (5. ambigramma, pl.)
  • Reg5 #4
    Da-Vinci kód 3. rész, hát ez de hülyén hangzik.
  • fravik #3
    kár a könyvhöz viszonyítani... ez mindig igaz, hogy a könyv után a film szinte kivétel nélkül csalódás! Mert sok minden hiányzik belőle, mert nem így képzelted a karaktert/helyszínt...stb. Sajnos ez ezzel jár, viszont a filmet ennek ellenére kíváncsian várom, remélem jó lesz! :)

    más: mi lesz akkor a másik két könyvvel? A Digitális Erőd-ből és a Megtévesztés fokából nem lesz film? Nem láttak bennük elég "megfilmesíthetős" dolgot, vagy mi? Nekem azok a könyvek is tetszettek és szívesen megnéznék belőlük is egy-egy filmet! :)
  • winnie #2
    nekem tetszett. pörgős volt, korrekt film. a könyvet nem olvastam. (mondjuk az ilyen filmeknél nem tudom, hogy lehet érdekessé tenni a könyvet ismerőnek a filmet, hiszen mindent tud előre, hogy mi fog történni, hogy ki kicsoda.)
  • pepe792 #1
    Miért kell filmet csinálni belőle? Az angyalok és démonok is egy rakás ... volt a könyvhöz képest.