Szekeres Viktor
Brüno - szívhez szóló dokumentumfilm az anális szexről
A címszereplő eddig csak a melegek körében volt félistenként tisztelt celeb, de egy ideje már a heterók is elismerik a népszerű tévériportert.
Azt valószínűleg kijelenthetjük, hogy már mindenki megpróbálkozott szexuális kapcsolatot létesíteni egy vele azonos neművel - ezen természetesen nincs semmi szégyellnivaló. Mint ahogy azon sem, hogy Brünónak, a népszerű osztrák divatszakértő tévésnek olyannyira megtetszett az újfajta élmény, hogy megmaradt a férfiak mellett, annak ellenére, hogy az egyelőre még társadalmilag kevéssé elfogadott kapcsolattípust páran valamilyen okból helytelenítik.
Azonban hiába tűnik úgy, mintha egy fashioniszta riporter élete csupa ragyogás lenne, a pompa mögött emberi sorsok húzódnak, s egy ilyen emberi sorsról szól Larry Charles dokumentumfilmje is. A főhős Brüno, aki Amerikába megy szerencsét próbálni a celebbé válás reményében, és mindeközben megpróbálja túltenni magát azon, hogy hazájában nemkívánatos személy lett, sőt, még pigmus élettársa is faképnél hagyta. Az igazi sokk persze akkor éri, amikor kiderül, hogy Hollywood hírességei mind heterók és Hollywood zömében heteró filmeket gyárt.
De félre a viccel, természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy a Borat után ismét csak Sacha Baron Cohen agymenéséről van szó, melyben a brit komikus dokumentarista és szexuális (segéd)eszközökkel próbál ismét görbe tükröt tartani társadalmunk elé úgy, hogy mindeközben polgárpukkasztás látszatát próbálja kelteni. Ez utóbbi természetesen két fronton is értendő, mert filmjének szereplőit és a nézőket is kiteszi bizonyos extremitásoknak.
Azonban míg a Borat az övön aluli poénokat kiegészítendő inkább intelligens humorral operált a görbe tükör terén, addig a Brünónak sajnos csak nagyon ritkán sikerül ez. Egy-két jól sikerült jelenettől eltekintve a film inkább marad öncélú, mintsem szatirikus. Az pedig külön kritika, hogy a legjobb részek minősége sem Cohen zsenialitásán múlik, hanem bizonyos emberek, az amerikai nép fafejűségén, bigottságán, oktondiságán. Persze, amikor meleg sztereotípiákról van szó, akkor Cohen is kitesz magáért, azonban az alig 75 perces játékidő és a legerősebb jelenetek maratonivá húzása miatt viszonylag kevés álinterjús jelenet kap helyet a filmben.
Pedig Cohen, mint említettem, zseniális, s erről idehaza is megbizonyosodhattunk, hiszen Brüno karakterét mindenki ismerheti a tévéből, a Da Ali G Show-ból, melyet idehaza is sugárzott az egyik adó, Amerikában pedig nem kisebb csatorna, mint az HBO látott benne fantáziát. Azonban hiába minden zsenialitás, ha a Brüno-geg sokszor klisésre, önismétlőre és fáradtra sikerül. Ki kell mondanunk, hogy olykor bizony az anális poénok viccesebbek lettek, mint az intellektuálisabbak, pedig valószínűleg nem ez volt a cél.
Persze negativitás ide vagy oda, a Brüno fenemód kreatív alkotás, csak úgy sziporkáznak benne az ötletek. Ha lehet hinni a híradásoknak, akkor több óra nyersanyagot forgattak le Cohenék, s ez pedig elgondolkodtatja a nézőt, hogy vajon a kivágatott 18+++-os szegmenseken és pár letiltott celebinterjún kívül még mi maradt ki a filmből.
Nem rossz film a Brüno, de nem is túl jó - mondhatnánk, hogy fene okosnak és rejtélyesnek tűnjünk. De ne mondjuk, mert egyrészről hatalmas csalódás, hiszen az elvárásokhoz jottányit sem ért fel, másrészt meg olyan megfizethetetlen jelenetek vannak benne, mint a gyerekükből sztárt nevelni kívánó szülők története vagy a társadalomrajzzal felérő ketrecharcos rész. Egy valamire azonban tökéletes a film: fennhangon nevethetünk azokon, akik képesek ilyen filmen gyűlölködni, mert esetleg önmagukra ismernek benne.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése****
Azt valószínűleg kijelenthetjük, hogy már mindenki megpróbálkozott szexuális kapcsolatot létesíteni egy vele azonos neművel - ezen természetesen nincs semmi szégyellnivaló. Mint ahogy azon sem, hogy Brünónak, a népszerű osztrák divatszakértő tévésnek olyannyira megtetszett az újfajta élmény, hogy megmaradt a férfiak mellett, annak ellenére, hogy az egyelőre még társadalmilag kevéssé elfogadott kapcsolattípust páran valamilyen okból helytelenítik.
Azonban hiába tűnik úgy, mintha egy fashioniszta riporter élete csupa ragyogás lenne, a pompa mögött emberi sorsok húzódnak, s egy ilyen emberi sorsról szól Larry Charles dokumentumfilmje is. A főhős Brüno, aki Amerikába megy szerencsét próbálni a celebbé válás reményében, és mindeközben megpróbálja túltenni magát azon, hogy hazájában nemkívánatos személy lett, sőt, még pigmus élettársa is faképnél hagyta. Az igazi sokk persze akkor éri, amikor kiderül, hogy Hollywood hírességei mind heterók és Hollywood zömében heteró filmeket gyárt.
De félre a viccel, természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy a Borat után ismét csak Sacha Baron Cohen agymenéséről van szó, melyben a brit komikus dokumentarista és szexuális (segéd)eszközökkel próbál ismét görbe tükröt tartani társadalmunk elé úgy, hogy mindeközben polgárpukkasztás látszatát próbálja kelteni. Ez utóbbi természetesen két fronton is értendő, mert filmjének szereplőit és a nézőket is kiteszi bizonyos extremitásoknak.
Azonban míg a Borat az övön aluli poénokat kiegészítendő inkább intelligens humorral operált a görbe tükör terén, addig a Brünónak sajnos csak nagyon ritkán sikerül ez. Egy-két jól sikerült jelenettől eltekintve a film inkább marad öncélú, mintsem szatirikus. Az pedig külön kritika, hogy a legjobb részek minősége sem Cohen zsenialitásán múlik, hanem bizonyos emberek, az amerikai nép fafejűségén, bigottságán, oktondiságán. Persze, amikor meleg sztereotípiákról van szó, akkor Cohen is kitesz magáért, azonban az alig 75 perces játékidő és a legerősebb jelenetek maratonivá húzása miatt viszonylag kevés álinterjús jelenet kap helyet a filmben.
Pedig Cohen, mint említettem, zseniális, s erről idehaza is megbizonyosodhattunk, hiszen Brüno karakterét mindenki ismerheti a tévéből, a Da Ali G Show-ból, melyet idehaza is sugárzott az egyik adó, Amerikában pedig nem kisebb csatorna, mint az HBO látott benne fantáziát. Azonban hiába minden zsenialitás, ha a Brüno-geg sokszor klisésre, önismétlőre és fáradtra sikerül. Ki kell mondanunk, hogy olykor bizony az anális poénok viccesebbek lettek, mint az intellektuálisabbak, pedig valószínűleg nem ez volt a cél.
Persze negativitás ide vagy oda, a Brüno fenemód kreatív alkotás, csak úgy sziporkáznak benne az ötletek. Ha lehet hinni a híradásoknak, akkor több óra nyersanyagot forgattak le Cohenék, s ez pedig elgondolkodtatja a nézőt, hogy vajon a kivágatott 18+++-os szegmenseken és pár letiltott celebinterjún kívül még mi maradt ki a filmből.
Nem rossz film a Brüno, de nem is túl jó - mondhatnánk, hogy fene okosnak és rejtélyesnek tűnjünk. De ne mondjuk, mert egyrészről hatalmas csalódás, hiszen az elvárásokhoz jottányit sem ért fel, másrészt meg olyan megfizethetetlen jelenetek vannak benne, mint a gyerekükből sztárt nevelni kívánó szülők története vagy a társadalomrajzzal felérő ketrecharcos rész. Egy valamire azonban tökéletes a film: fennhangon nevethetünk azokon, akik képesek ilyen filmen gyűlölködni, mert esetleg önmagukra ismernek benne.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése****
|
Brüno színes feliratos amerikai vígjáték, 83 perc, 2009 Rendező: Larry Charles Forgatókönyvíró: Sacha Baron Cohen, Dan Mazer Zeneszerző: Erran Baron Cohen Operatőr: Anthony Hardwick, Wolfgang Held Producer: Sacha Baron Cohen, Monica Levinson, Dan Mazer, Jay Roach Szereplők: Sacha Baron Cohen (Brüno) Gustaf Hammarsten (Lutz) |
