Ötvös Tibor

Nem Penge lesz a negyedik rész főszereplője

Érdekes tény látott napvilágot a Penge következő részéről. Mint kiderült, ezúttal nem a Fénybenjáró lesz a történet főszereplője, hanem első ellensége, a Stephen Dorff alakította Deacon Frost.

Stephen Norrington alaposan belehúzott. Miután bukott egy embereset a Sean Connery főszereplésével készített A szövetséggel, pár évre hanyagolta Hollywoodot. A napokban azonban bejelentette, hogy ő felel majd az új A holló filmért és ha már ott járt, akkor legújabb tervéről, a már régóta esedékes új Penge-filmről is beszélt.



Ami, mint kiderült, nem is a Fénybenjáróról szól majd, hanem halálos ellenségéről, a hatalommániás Deacon Frostról, akinek szerepére már le is szerződött Stephen Dorff. Aki látta az egyébként épp Norrington által rendezett első részt, az most talán kicsit tanácstalan, hiszen Frost molekuláira robban a film végén.

Épp ezért a történet évekkel - vagy évtizedekkel - az első epizód előtt játszódik majd és Frost vámpírrá válását és első pár kalandját követhetjük majd nyomon. Azért pár kalandot, mert a színész és a rendező is rögtön trilógiában gondolkodik. Az együttműködés egyébként nagyon szoros a két férfi között, hiszen magát a történetet a színész hozta a projektbe.

Mivel a direktor most A hollóra összpontosít, így ez a cím nélküli projekt még évekig elhúzódhat. Az azonban nem tisztázott, hogy ettől még számíthatunk-e Penge 4-re vagy nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Watchmen #13
    Hát....én nagy Penge fan vagyok, de szerintem oly fölösleges ez....

    Inkább hagyják békén a trilógiát és kész.....esetleg majd évek múlva egy feltámadás még sikert hozhat.
  • IMYke2.0.0.0 #12
    Sikerült az idézőjeleket kihagynom a kiemeléseknél, de így is érthető, hogy mire gondoltam.
  • IMYke2.0.0.0 #11
    Helyesen:

    "Érdekes tény látott napvilágot a "Blade" (Penge) következő részéről. Mint kiderült, ezúttal nem a "Fénybenjáró" lesz a történet főszereplője, hanem első ellensége, a Stephen Dorff alakította Deacon Frost.

    Stephen Norrington alaposan belehúzott. Miután bukott egy embereset a Sean Connery főszereplésével készített "A szövetséggel", pár évre hanyagolta Hollywoodot. A napokban azonban bejelentette, hogy ő felel majd az új A holló filmért és ha már ott járt, akkor legújabb tervéről, a már régóta esedékes új Blade (Penge) filmről is beszélt."

  • IMYke2.0.0.0 #10
    Ötvös Tibor kolléga: a rohadt, kibaszott "-ket (idézőjelek) használja! Vagy menjen újságíró tanfolyamra és/vagy üljön vissza az iskolapadba!

    A cikkben minden filmcím összeolvad a - nem túl minőségi - prózával! Egyszerűen idegesítő, és olvashatatlan az írásmód!
  • nessboth #9
    Na most akkor az lesz a címe, hogy FROST?!
  • polarka #8
    Háááát, ezzz katasztróófális.
  • Al Ashrad #7
    Nyilván nem ez lesz a Penge 4, csupán egy mellékszál. De azét remélem jól megcsinálják, jó kis akció-horrort össze lehet ebből hozni. Valamint ne feledkezzenek meg a Penge 4-ről sem, alig várom mind2őt.
  • Rotcsa #6
  • Solten #5
  • tyuklepes #4
    Lehet, tévedek, de ha M. J. Watson (Kirsten Dunst) főszereplésével lenne egy vígjáték, az is Pókember-film volna? A Penge az Pengéről szól, pont. Ha nincs benne Penge, akkor meg nem Penge-film :)