Berta Sándor

Átalakítaná az olasz médiapiacot az Európai Bizottság

Neelie Kroes-t, az Európai Unió versenyügyi biztosát leginkább az az olasz médiatörvény zavarja, amely jelentősen megnehezíti az új érdeklődők számára a digitális rádiók és kábeltévék beindítását.

Az Európai Bizottság (EB) szeretne átlátható viszonyokat teremteni az olasz médiapiacon. A szervezet elsősorban a szabad piaci verseny érdekében akar fellépni és ezért kész akár versenyügyi eljárást is kezdeményezni az olasz kormány ellen. Az Európai Bizottság szerint a jogszabály ellentétes az európai joggyakorlattal, ezért felszólította az olasz kormányt, hogy azonnal változtassa meg azt. Amennyiben erre nem hajlandók, úgy a testület az Európai Bíróság elé viszi az ügyet.

Olaszországban a jelenleg hatályos törvények szerint csak azon televízióadók kaphatnak digitális műsorszórási jogot, amelyek már rendelkeznek analóg műsorszórási joggal. Ezáltal nagyon nehéz az új szereplők megjelenése. Ezek a rendeletek tovább erősítik a Berlusconi egykori miniszterelnök és családja által felügyelt Rai állami televízió és a Mediaset csoport monopolhelyzetét. Kroes tehát egyértelműen Berlusconi médiapozícióit akarja gyengíteni, ami által erősödhetne a verseny.

Az Európai Bizottság már hónapok óta foglalkozik a kialakult helyzettel, amelyre az Altroconsumo helyi fogyasztóvédelmi szövetség hívta fel a testület figyelmét. Az új olasz kormány mindenesetre két tűz közé került - nem akarja támadni Berlusconit és pozícióit, de védeni sem akarja az egykori miniszterelnök érdekeltségeit. A Rai és a Mediaset piaci részesedése a televíziós műsorszórásban 90 százalékos és 100-ból 80 olasz állampolgár rendszeresen a monopolhelyzetben lévő vállalatok műsorát hallgatja.

Itáliában egyetlen, nem a két csoport érdekeltségébe tartozó, országosan fogható analóg műsorszóró létezik, ez a Kanal La7. Ez az adó tavaly a reklámbevételek 2,1 százalékát tehette zsebre. Berlusconi politikájára jellemző, hogy azt ígérte, a digitális piac megnyitásával jelentősen nőni fog a műsorok száma. "Ez azonban nem így történt. Ma közel ugyanannyi az analóg és a digitálisan sugárzott műsorok száma" - mondta Michele Polo milánói médiakutató.

Berlusconi utódja, Romano Prodi két lehetőséget lát az olasz médiapiac megnyitására. Az egyik szerint korlátoznák a televíziók és a rádiók hallgatói létszámát. Ez kivitelezhetetlennek tűnik. A másik javaslat szerint - és ez tűnik ésszerűbbnek -, megszabnák, hogy melyik médiacsoport legfeljebb mekkora részesedést kaphat a reklámbevételekből.

Mindenesetre az olasz kormánynak mielőbb lépnie kell, ha nem akar komolyan összetűzésbe kerülni az Európai Bizottsággal. A Berlusconi-korszak lezárult, ideje nyitni az olasz médiapiacon is - vélik Brüsszelben és ajánlatos lenne, ha az olasz kormány is hasonlóképpen gondolkodna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bertino #1
    ez a bizottság nagyon jól elvan, mint a befőtt

    kötelezi ezeket, fizetésre vonja azokat, ugy fenékbebillenteném őket ha lehetne...