Szekeres Viktor
Rejtély - 2005 Európa-díjas thrillerje
Vannak megnyugtató filmek és vannak olyan filmek, melyek belemarkolnak az emberbe és kizsigerelik. A Rejtély az utóbbi csoportban tartozik.
Olyan filmek pályáztak az európai döntnökök szemében a legjobb európai film díjára, mint a nálunk is bemutatott német Sophie Scholl, a dán Testvéred feleségét, Wim Wenders Kívül tágasabbja, valamint az idehaza a Titanic Filmfesztivál keretében vetített belga Gyermek. Rangos mezőny - ezúttal valóban rangot jelent az első hely, még akkor is, ha a Rejtély rendezője, Michael Haneke már eléggé hozzászokott az ilyen és ehhez hasonló elismerésekhez.
A németországi születésű rendező legfrissebb filmje egy középosztálybeli tipikus francia családról szól (papa (Daniel Auteuil) , mama (Juliette Binoche), gyerek (random francia színészpalánta), vagyis klasszikus felállás, akik egy nap titokzatos küldeményt kapnak. Egy furcsa gyerekrajzot, valamint egy videókazettát, mely a házukról készült több órás felvételt tartalmazza. A csomag természetesen feladó nélküli - viszont ahogy telik az idő újabb ás újabb küldemények érkeznek hasonló, bár egyre baljóslatúbb gyerekrajzokkal és a továbbra is házuk elé állított kamera felvételeivel. A családfő, miután végre egy kis változatosságot mutató pakkot kap (vér, átvágott torkú figura), úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az ügyet és megpróbál rálelni a múltjában gyökerező probléma kulcsára.
Hiába állítja be az előzetes, a cím és a műfajmegjelölés a filmet krimiként, thrillerként, én nem nevezném annak, inkább bizonyos (leginkább drámai) műfajok határán mozog az alkotás. Haneke célja nem változott előző filmjei óta. Elég csak visszaemlékezni a Furcsa játékra, az Ismeretlen kódra vagy a cseppet kommerszebb, de annál megrázóbb Zongoratanárnőre, ezúttal is sokkolni akar, de célját nem teátrális eszközökkel éri el, hanem apró, finom machinációkkal, utalgatásokkal, melyekkel valahogy észrevétlenül beszivárog a gyanútlan néző tudatalattijába.
Akárcsak az említett filmek, a Rejtély is kiérdemelheti a művészfilm titulust, de szerencsére nem az Ismeretlen kód-típusú teljesen értelmezhetetlen (vagy csak magasabb értelmi szinten kezelhető) zagyvalékhoz konvergál, hanem az egyszerű, tehetős polgári létbe kínál bepillantást, mint egy kandi kamera segítségével. A karakterek háromdimenziósak, élnek, lélegeznek, olyanok, mint mi és mégis alig tudunk meg róluk valamit. Haneke nem szenved azzal, hogy magyarázzon, ő csak követi szereplőit. Felvet bizonyos szálakat (vajon hűtlen-e a feleség), hogy aztán a kérdés megválaszolását a nézőre hagyva soha ne is térjen vissza a problémára. A film a központi kérdés, a központi rejtély mellett jópár morális problémát is végigjár.
A Rejtély tipikusan fesztiválfilm, a fesztiválok vájtszemű közönsége fogja leginkább értékelni. A tipikus mozinéző - mely ugyebár inkább a fikciót szemléli szívesen a vásznon - inkább hanyatt-homlok menekülni fog Haneke újabb filmes tükre elől. Ez természetesen szomorú, de hátha idővel meg fog változni a tendencia. Mindenesetre érdekes tény, hogy míg a film tarolt az Európai Filmakadémia díjátadóján (legjobb férfi főszereplő, legjobb rendező, legjobb film), és Cannes-ban is elhozta a rendezői díjat valamint az ökumenikus zsűri nagydíját, addig saját hazájában a César-díj nem tisztelte meg a Rejtélyt szobrocskával, mindössze pár jelöléssel.
A Rejtély nem egyszerű film. Inkább nem is filmnek nevezném, hanem egyfajta látleletnek, pillanatfelvételnek (ha nem lenne a kifejezés gyökeresen ellentéte a mozgókép műfajának), ami rólunk, vagyis inkább a Haneke által olyannyira kedvelt középosztálybeli polgárról szól. Felkavaró alkotás, de lehet, hogy csak azért, mert nem akarjuk beismerni, hogy ez akár velünk is megeshet, és ez a tény bizony eléggé nyomasztó.
Olyan filmek pályáztak az európai döntnökök szemében a legjobb európai film díjára, mint a nálunk is bemutatott német Sophie Scholl, a dán Testvéred feleségét, Wim Wenders Kívül tágasabbja, valamint az idehaza a Titanic Filmfesztivál keretében vetített belga Gyermek. Rangos mezőny - ezúttal valóban rangot jelent az első hely, még akkor is, ha a Rejtély rendezője, Michael Haneke már eléggé hozzászokott az ilyen és ehhez hasonló elismerésekhez.
A németországi születésű rendező legfrissebb filmje egy középosztálybeli tipikus francia családról szól (papa (Daniel Auteuil) , mama (Juliette Binoche), gyerek (random francia színészpalánta), vagyis klasszikus felállás, akik egy nap titokzatos küldeményt kapnak. Egy furcsa gyerekrajzot, valamint egy videókazettát, mely a házukról készült több órás felvételt tartalmazza. A csomag természetesen feladó nélküli - viszont ahogy telik az idő újabb ás újabb küldemények érkeznek hasonló, bár egyre baljóslatúbb gyerekrajzokkal és a továbbra is házuk elé állított kamera felvételeivel. A családfő, miután végre egy kis változatosságot mutató pakkot kap (vér, átvágott torkú figura), úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az ügyet és megpróbál rálelni a múltjában gyökerező probléma kulcsára.
Hiába állítja be az előzetes, a cím és a műfajmegjelölés a filmet krimiként, thrillerként, én nem nevezném annak, inkább bizonyos (leginkább drámai) műfajok határán mozog az alkotás. Haneke célja nem változott előző filmjei óta. Elég csak visszaemlékezni a Furcsa játékra, az Ismeretlen kódra vagy a cseppet kommerszebb, de annál megrázóbb Zongoratanárnőre, ezúttal is sokkolni akar, de célját nem teátrális eszközökkel éri el, hanem apró, finom machinációkkal, utalgatásokkal, melyekkel valahogy észrevétlenül beszivárog a gyanútlan néző tudatalattijába.
Akárcsak az említett filmek, a Rejtély is kiérdemelheti a művészfilm titulust, de szerencsére nem az Ismeretlen kód-típusú teljesen értelmezhetetlen (vagy csak magasabb értelmi szinten kezelhető) zagyvalékhoz konvergál, hanem az egyszerű, tehetős polgári létbe kínál bepillantást, mint egy kandi kamera segítségével. A karakterek háromdimenziósak, élnek, lélegeznek, olyanok, mint mi és mégis alig tudunk meg róluk valamit. Haneke nem szenved azzal, hogy magyarázzon, ő csak követi szereplőit. Felvet bizonyos szálakat (vajon hűtlen-e a feleség), hogy aztán a kérdés megválaszolását a nézőre hagyva soha ne is térjen vissza a problémára. A film a központi kérdés, a központi rejtély mellett jópár morális problémát is végigjár.
A Rejtély tipikusan fesztiválfilm, a fesztiválok vájtszemű közönsége fogja leginkább értékelni. A tipikus mozinéző - mely ugyebár inkább a fikciót szemléli szívesen a vásznon - inkább hanyatt-homlok menekülni fog Haneke újabb filmes tükre elől. Ez természetesen szomorú, de hátha idővel meg fog változni a tendencia. Mindenesetre érdekes tény, hogy míg a film tarolt az Európai Filmakadémia díjátadóján (legjobb férfi főszereplő, legjobb rendező, legjobb film), és Cannes-ban is elhozta a rendezői díjat valamint az ökumenikus zsűri nagydíját, addig saját hazájában a César-díj nem tisztelte meg a Rejtélyt szobrocskával, mindössze pár jelöléssel.
A Rejtély nem egyszerű film. Inkább nem is filmnek nevezném, hanem egyfajta látleletnek, pillanatfelvételnek (ha nem lenne a kifejezés gyökeresen ellentéte a mozgókép műfajának), ami rólunk, vagyis inkább a Haneke által olyannyira kedvelt középosztálybeli polgárról szól. Felkavaró alkotás, de lehet, hogy csak azért, mert nem akarjuk beismerni, hogy ez akár velünk is megeshet, és ez a tény bizony eléggé nyomasztó.
|
Rejtély (Caché) feliratos francia-osztrák-német-olasz filmdráma, 117 perc, 2005 Rendező: Michael Haneke Forgatókönyvíró: Michael Haneke Operatőr: Christian Berger Zene: Ralph Rieckermann Producer: Veit Heiduschka Vágó: Michael Hudecek, Nadine Muse Szereplők: Daniel Auteuil (Georges Laurent) Juliette Binoche (Anne Laurent) Maurice Bénichou (Majid) Annie Girardot (Georges anyja) Bernard Le Coq (Georges főszerkesztője) Daniel Duval (Pierre) Walid Afkir (Majid fia) |
