Zsellér Máté
Kalandférgek
A munkád tök szívás, és még a munkatársak is rád sózzák a hátralékaikat? A legjobb egyetemek hevernek a lábaidnál, te mégsem vagy képes rájönni, hogy miért kéne érdekelnie a dolognak? Ez mind semmi. A világvége akkor jön el igazán, ha már egy normális hamburgerbe se fojthatja bánatát az ember.
Pedig főhőseink sajnos kénytelenek ezzel az éktelen, egzisztenciális válság mélyére taszajtó problémával szembesülni. Harold (John Cho - Amerikai Pite sorozat) távol-keleti származású fiatalember, friss diplomás közgazdász, aki után még ki sem hűlt a kollégiumi szoba, máris a munkájának él. Elválaszthatatlan barátja Kumar (Kal Penn - Van Wilder: Buliszerviz, A Fehér csóka) közel-keleti származása ellenére maga a megtestesült amerikai béna-lazaság; még mindig az iskola padjait koptatja, s bár a tanulás istentelen jól megy neki, gondolni sem tud arra, hogy a közeljövőben hátra kell hagynia nemtörődöm életét.
Főhőseink egyébiránt mintha valami kopasznyakú bevándorlás-ellenes amerikai patrióta feketelistájáról másztak volna le: nem elég a származásuk, rusnyák, lúzerek, és ennek tetejébe tanult szakmájuk is egyszer valaha jól kereső lesz.
Bonyodalomnak elég legyen annyi, hogy Harold egy pénteken elszontyolodva jön haza a közösen osztott hajlékba. Elsírja barátjának, hogy határtalan jó szíve hatására megint maga és a hétvégi pihenés alatt vágja a fát: ismét elvállalta a két pökhendi munkatárs pénteki munkaadagjának befejezését, akik ezúttal valami fontos üzleti tárgyalásra hivatkozva sózták rá a nem kis porciót. Kumar erre rögtön marihuána-terápiát javasol, hisz való igaz, hogy az egész totál szívás, de elvégre hétvége van, s ha már nemcsak a hajlék, hanem a biológia-könyvbe rejtett zöld növényke is közös, akkor kár veszni hagyni a nyugodt délutánt, meg egyébként is.
Egy szó mint száz, a mágikus növény hatására a két elválaszthatatlan cimborát gyorsan megkörnyékezi a jókedv, nyerítenek, mint a fejőskanca, röhögnek, mint a fakutya, a gondok hirtelenjében feledésbe merülnek. De várjunk csak, egy valami mégis akad: ebéd már régen volt, kint meg erősen szürkülni látszik, ergo a gyomrok, szinte egymás túlkorogva, mindkét részről irgalmatlan módon hallatni kezdik a hangjukat hirtelenjében.
Ez az alkalom azonban különleges, ezúttal nem lehet holmi KFC-kel elintézni a stílustalan gyors étkezést. Mindkét szempár tettre készen csillog, amikor a tévéből távoli ködkürtként tör fülükbe egy csábos női hang, és mintha csak hozzájuk címezné mézes-mázos üzenetét, amikor a White Castle nevű gyorsétkezdébe invitál minden egyes gyomrot degeszre tömni vágyót.
Ennél nem is kell több a srácoknak. Félig-meddig elhesegetve a marihuána-füstöt, máris nekiállnak, hogy teljesítsék a hirtelen jött küldetést: 1. Eljutni a legközelebbi White Castle-ba (hisz Kumar mondta, hogy itt van öt percnyi autókerék-földre) 2. Odaérve leírhatatlan mennyiségű hamburgert betermelve pukkadásig zabálni magukat.
A magasztos cél vezérelte eposzi hőseink ekkor még nem is sejtik, hogy az úton roppant veszélyek leselkednek majd rájuk, többek között egy mindenre elszánt, vérszomjas mosómedve és egy küklopszábrázatú, levakarhatatlan távol-keleti szakkörvezetőlány személyében. Sőt azt sem sejtik, hogy útjuk valóságos odüsszeuszi bolyongássá terebélyesedik, mert nem is biztos, hogy olyan közel van a hely, ahogy Kumar gondolta, azt pedig nem mondta senki, hogy az este folyamán még biztonsági őrök elől is szaladni kell. Azonban Szküllák és Kharübdiszek között hánykolódva, ahogy a feladat elérése egyre nehezebbé válik, úgy lesz nemesebb a cél, üresebb a gyomor, és hiánycikk a marihuána; a készletek kifogyása már-már a küldetés totális kudarcával fenyeget.
Ha Danny Leiner rendezőt válogatott kínzásoknak vetnénk alá, végül minden bizonnyal töredelmesen bevallaná, hogy alkotásával nem egyenesen az Oscar-díjat célozta meg. Valószínűleg nem ez volt a szándéka első filmjével, a "Hé haver, hol a kocsim?"-mal sem, mégis mindkét film - több mint biztos, hogy az amerikai átütő sikernek köszönhetően - Magyarországon is kiverekedte magának a moziba kerülést.
Mindezek ellenére erősen rétegvígjátékról van szó. A poénok nagy része annyira szándékoltan bugyuta és amerikai-centrikus (ottani kulturális/kulturálatlan-ális beágyazottságot előfeltételez), hogy a jóérzésű, kifinomult európai filmszínház-látogatók 90%-a még viszonylag toleráns pillanataikban is valószínűleg a fiatalságot teljes elbutulásba döntő amerikai fertőnek titulálják majd a Kalandférgeket, amelynek megtekintése a kiforratlan világképpel rendelkezők számára maradandó agykárosodást okoz, s amire celluloidot pazarolni is vétek, sőt egyenesen az emberiség több ezer éves kultúrája elleni halálos merényletnek minősül. (Ezzel a véleménnyel valószínűleg a film teljes stábja is egyetértene bőszen bólogatva.)
A film egyébként le sem tagadhatná, hogy a Hé haver, hol a kocsim? rendezőjének keze alól került ki, és amellett, hogy mind történetvezetésben, mind poénarzenálban erősen épít elődjére, a jogfolytonosságot konkrét (de természetesen csak a kategória avatott ismerői számára egyértelmű) utalásokkal is erősíti.
A moziból - talán nem mondok újdonságot -, de legtöbbet most is a filmek szempontjából örök nyertesek, az edzettebb mozirajongók profitálják majd, akik valóságos díszparádét láthatnak a többnyire manapság is együtt dolgozó, 1996-2000-os tinihullám által kitermelt "egykori" tininemzedék tagjaiból néhány másodperces vendégszerepek erejéig. (Egyébként főszereplőink is az említett időszak és nemzedék tagjainak mondhatják magukat.)
A film vígjátékiságának meghatározására egyébként (míly meglepő) valahol a tini-kategóriában tehetünk kísérletet, ám annak trágárságot és szexualitást túlhangsúlyozó Amerikai pite vonalától elkülönülve inkább a palástolatlan idiotizmusát tényként kezelő és azt fegyverként felhasználó, nagyadag öniróniával is nyakon öntött Hé haver, hol a kocsim? - Új fiú (The New Guy) - Old School barakkban tanyázik.
Tehát semmiféle körülmények között nem ajánlott első randis pároknak, vagy szerelmi bánatban szenvedő felvidulni vágyóknak. Ám aki egy kemény nap után megmártózna egy kicsit az elborult idiotizmusban, esetleg csak valahogy arra vágyik, hogy a film még gondolkodni se gondolkodjon helyette, az nem fog csalódni: a Kalandférgek kapcsán egy maga nemében felettébb stílusosra sikerült, tömény elbutulókúrában lehet része jó másfél órán át.
Filmelőzetes letöltése (12 Mbyte, formátuma QuickTime)
Pedig főhőseink sajnos kénytelenek ezzel az éktelen, egzisztenciális válság mélyére taszajtó problémával szembesülni. Harold (John Cho - Amerikai Pite sorozat) távol-keleti származású fiatalember, friss diplomás közgazdász, aki után még ki sem hűlt a kollégiumi szoba, máris a munkájának él. Elválaszthatatlan barátja Kumar (Kal Penn - Van Wilder: Buliszerviz, A Fehér csóka) közel-keleti származása ellenére maga a megtestesült amerikai béna-lazaság; még mindig az iskola padjait koptatja, s bár a tanulás istentelen jól megy neki, gondolni sem tud arra, hogy a közeljövőben hátra kell hagynia nemtörődöm életét.
Főhőseink egyébiránt mintha valami kopasznyakú bevándorlás-ellenes amerikai patrióta feketelistájáról másztak volna le: nem elég a származásuk, rusnyák, lúzerek, és ennek tetejébe tanult szakmájuk is egyszer valaha jól kereső lesz.
Bonyodalomnak elég legyen annyi, hogy Harold egy pénteken elszontyolodva jön haza a közösen osztott hajlékba. Elsírja barátjának, hogy határtalan jó szíve hatására megint maga és a hétvégi pihenés alatt vágja a fát: ismét elvállalta a két pökhendi munkatárs pénteki munkaadagjának befejezését, akik ezúttal valami fontos üzleti tárgyalásra hivatkozva sózták rá a nem kis porciót. Kumar erre rögtön marihuána-terápiát javasol, hisz való igaz, hogy az egész totál szívás, de elvégre hétvége van, s ha már nemcsak a hajlék, hanem a biológia-könyvbe rejtett zöld növényke is közös, akkor kár veszni hagyni a nyugodt délutánt, meg egyébként is.
Egy szó mint száz, a mágikus növény hatására a két elválaszthatatlan cimborát gyorsan megkörnyékezi a jókedv, nyerítenek, mint a fejőskanca, röhögnek, mint a fakutya, a gondok hirtelenjében feledésbe merülnek. De várjunk csak, egy valami mégis akad: ebéd már régen volt, kint meg erősen szürkülni látszik, ergo a gyomrok, szinte egymás túlkorogva, mindkét részről irgalmatlan módon hallatni kezdik a hangjukat hirtelenjében.
Ez az alkalom azonban különleges, ezúttal nem lehet holmi KFC-kel elintézni a stílustalan gyors étkezést. Mindkét szempár tettre készen csillog, amikor a tévéből távoli ködkürtként tör fülükbe egy csábos női hang, és mintha csak hozzájuk címezné mézes-mázos üzenetét, amikor a White Castle nevű gyorsétkezdébe invitál minden egyes gyomrot degeszre tömni vágyót.
Ennél nem is kell több a srácoknak. Félig-meddig elhesegetve a marihuána-füstöt, máris nekiállnak, hogy teljesítsék a hirtelen jött küldetést: 1. Eljutni a legközelebbi White Castle-ba (hisz Kumar mondta, hogy itt van öt percnyi autókerék-földre) 2. Odaérve leírhatatlan mennyiségű hamburgert betermelve pukkadásig zabálni magukat.
A magasztos cél vezérelte eposzi hőseink ekkor még nem is sejtik, hogy az úton roppant veszélyek leselkednek majd rájuk, többek között egy mindenre elszánt, vérszomjas mosómedve és egy küklopszábrázatú, levakarhatatlan távol-keleti szakkörvezetőlány személyében. Sőt azt sem sejtik, hogy útjuk valóságos odüsszeuszi bolyongássá terebélyesedik, mert nem is biztos, hogy olyan közel van a hely, ahogy Kumar gondolta, azt pedig nem mondta senki, hogy az este folyamán még biztonsági őrök elől is szaladni kell. Azonban Szküllák és Kharübdiszek között hánykolódva, ahogy a feladat elérése egyre nehezebbé válik, úgy lesz nemesebb a cél, üresebb a gyomor, és hiánycikk a marihuána; a készletek kifogyása már-már a küldetés totális kudarcával fenyeget.
Ha Danny Leiner rendezőt válogatott kínzásoknak vetnénk alá, végül minden bizonnyal töredelmesen bevallaná, hogy alkotásával nem egyenesen az Oscar-díjat célozta meg. Valószínűleg nem ez volt a szándéka első filmjével, a "Hé haver, hol a kocsim?"-mal sem, mégis mindkét film - több mint biztos, hogy az amerikai átütő sikernek köszönhetően - Magyarországon is kiverekedte magának a moziba kerülést.
Mindezek ellenére erősen rétegvígjátékról van szó. A poénok nagy része annyira szándékoltan bugyuta és amerikai-centrikus (ottani kulturális/kulturálatlan-ális beágyazottságot előfeltételez), hogy a jóérzésű, kifinomult európai filmszínház-látogatók 90%-a még viszonylag toleráns pillanataikban is valószínűleg a fiatalságot teljes elbutulásba döntő amerikai fertőnek titulálják majd a Kalandférgeket, amelynek megtekintése a kiforratlan világképpel rendelkezők számára maradandó agykárosodást okoz, s amire celluloidot pazarolni is vétek, sőt egyenesen az emberiség több ezer éves kultúrája elleni halálos merényletnek minősül. (Ezzel a véleménnyel valószínűleg a film teljes stábja is egyetértene bőszen bólogatva.)
A film egyébként le sem tagadhatná, hogy a Hé haver, hol a kocsim? rendezőjének keze alól került ki, és amellett, hogy mind történetvezetésben, mind poénarzenálban erősen épít elődjére, a jogfolytonosságot konkrét (de természetesen csak a kategória avatott ismerői számára egyértelmű) utalásokkal is erősíti.
A moziból - talán nem mondok újdonságot -, de legtöbbet most is a filmek szempontjából örök nyertesek, az edzettebb mozirajongók profitálják majd, akik valóságos díszparádét láthatnak a többnyire manapság is együtt dolgozó, 1996-2000-os tinihullám által kitermelt "egykori" tininemzedék tagjaiból néhány másodperces vendégszerepek erejéig. (Egyébként főszereplőink is az említett időszak és nemzedék tagjainak mondhatják magukat.)
A film vígjátékiságának meghatározására egyébként (míly meglepő) valahol a tini-kategóriában tehetünk kísérletet, ám annak trágárságot és szexualitást túlhangsúlyozó Amerikai pite vonalától elkülönülve inkább a palástolatlan idiotizmusát tényként kezelő és azt fegyverként felhasználó, nagyadag öniróniával is nyakon öntött Hé haver, hol a kocsim? - Új fiú (The New Guy) - Old School barakkban tanyázik.
Tehát semmiféle körülmények között nem ajánlott első randis pároknak, vagy szerelmi bánatban szenvedő felvidulni vágyóknak. Ám aki egy kemény nap után megmártózna egy kicsit az elborult idiotizmusban, esetleg csak valahogy arra vágyik, hogy a film még gondolkodni se gondolkodjon helyette, az nem fog csalódni: a Kalandférgek kapcsán egy maga nemében felettébb stílusosra sikerült, tömény elbutulókúrában lehet része jó másfél órán át.
Filmelőzetes letöltése (12 Mbyte, formátuma QuickTime)
|
Kalandférgek (Harold & Kumar Go to White Castle) Rendező: Danny Leiner Forgatókönyvíró: Jon Hurwitz, Hayden Schlossberg Operatőr: Christopher Ball, Bruce Douglas Johnson Jelmeztervező: Alex Kavanagh Zene: David Kitay, Ali Theodore Vágó: Jeff Betancourt Szereplők: John Cho (Harold) Kal Penn (Kumar) David Krumholtz (Goldstein) Malin Akerman (Lianne) Steve Braun (Cole) Ethan Embry (Billy) Paula Garcés (Maria) Jon Hurwitz (Tony) |