Szekeres Viktor

Itt az első kép az új Oroszlánkirály-filmből

Már láthatjuk a Mufasa: The Lion King első képkockáját.

Bob Iger, a Disney nagyfőnöke nem csak a Moana 2-ből mutatott meg büszkén egy képet a részvényesgyűlésen, hanem Az oroszlánkirály (Lion King) folytatásából, vagyis inkább előzményéből, a Mufasa: The Lion Kingből is. Aminek az amerikai mozis premierje december 20-án lesz.

Mint ismert, az előd minden idők egyik legsikeresebb filmje lett Jon Favreau rendezésében, így nem lepett meg senkit, hogy a Disney 2020-ban bejelentette, hogy ki szeretné terjeszteni a történetét. Az előzménysztorinak Barry Jenkins lett a rendezője, aki korábban a Ha a Beale utca mesélni tudna és a Holdfény című filmekkel vívott ki magának elismerést, a főszereplők pedig Kelvin Harrison Jr. (Mufasa) és Aaron Pierre (Taka).

Miután az első film klasszikus feldolgozás volt, a második rész értelemszerűen teljesen új sztorit fog elhozni sokak örömére. A számítógépes animációs Lion King minden idők hetedik legsikeresebb filmjének számított premierje idején 1,66 milliárd dollárral a bevételek nagysága alapján világszinten. Amerikában összességében az all time lista 11. helyéig jutott el a film 544 milliós bevétellel, míg Amerikán kívül összesítésben 7. lett 1,11 milliárddal. Azóta persze érkezett egy-két sikeresebb alkotás is, de az élvonalas pozíciója nem ingott meg a filmnek

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #3
    LOL, most meg azt látom, hogy "OÁ! OÁ! OÁ!" (hmm, szerintem nálam lehet a hiba, mert ilyesmit nem hiszem, hogy kommentelne egy felnőtt ember. bár a fene tudja.)
  • kalapos01 #2
    Nekem csak annyit ír ki a komment, hogy "nyenyenyenye :sír: :sír: :hiszti: anyuuuu, jajj,. anyuuuciii!!"
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2024.04.08. 07:26:40