Szekeres Viktor

Újabb nagy név az élőszereplős Minecraft-mozifilmben

Jack Black is Minecraftezni fog.

A Deadline értesülései szerint Jack Black is benne lesz az élőszereplős Minecraft-mozifilmben, aminek most indul el a forgatása. A Jason Momoa főszereplésével készítendő film története még mindig nem szivárgott ki, és még mindig nem lehet tudni, hogy ki írja, illetve egész pontosan, azt nem tudni, hogy ki fog írói kreditet kapni, hiszen jelenleg is tart az arbitrációs folyamat, mely ezt eldönti az írócéh szabályai szerint, hiszen értelemszerűen többen is dolgoztak különböző fázisokban a forgatókönyvön. A lap egyébként még azt is megírta, hogy Black Steve szerepét kapta, ami... nem egy kiemelt infó.

A filmet már régóta el akarják készíteni, a Mojang 2019-ben jelentette be, hogy 2022. március negyedikére csúsztatták el a korábban 2019-re tervezett amerikai premiert, mely előtt arról volt szó, hogy Steve Carell lehet a főszereplő, és hogy a rendező Rob McElhenny lesz, aki azonban idővel távozott a produkciótól. Szerencsére ez nem jelentette a projekt bedőlését, ugyanis a gyártó stúdió aktivizálta magát, és megtalálta utódját, Peter Sollettet, de már rajta is túlléptek, Hess kedvéért, aki Chris Bowman és Hubbell Palmer szkriptje alapján fog dolgozni. A film korábbi forgatókönyvét egyébként McElhenny írta Jason Fuchs közreműködésével, azonban távozását követően két újabb írót szerződtettek a szkript újraírására, Aaron és Adam Nee-t, akiken már ugyancsak túllépett a produkció.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!