Szekeres Viktor

Itt a Paddington 3 első előzetese

Nemsokára Peruba utazik Paddington mackó.

Még 2018-ban számoltunk be arról, hogy David Heyman, a Paddington-filmek producere arról beszélt, hogy folyik a harmadik rész forgatókönyvének fejlesztése, ami nem meglepő, hiszen a Paddington 2 minden idők legjobb értékelésével rendelkezett a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon: 100%-kal. Mind a 243 a filmre vonatkozó kritika ugyanis pozitív előjelű. 2021-ben pedig ezt megerősítendő a Variety azt írta meg, hogy a Studiocanal megerősítette az aktív fejlesztés tényét - azok után, hogy nemrég több szereplő is pozitívan nyilatkozott a folytatás lehetőségéről. Nemrég pedig kiderült, hogy valóban lesz film, amihez megérkezett az első előzetes.


A 2025. január 17-én bemutatásra kerülő Paddington in Perut ezúttal nem Peter King fogja rendezni, aki a Wonkán dolgozott, de producerként vissza fog térni Ha az anyagi hátteret nézzük a franchise mögött, akkor a 2015-ös első rész Amerikában 76 millió dollárig jutott el, míg a világ többi részén 192 millióig, míg a folytatás bár az USA-ban eléggé visszaesett az érdeklődés iránta, amit a 40 milliós bevétel remekül jelez, Amerikán kívül nagyjából ugyanannyit, 186 millió dollárt termelt. Mindezt 60-70 milliós költségvetésből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!