Szekeres Viktor

Megvan az új Narnia-filmek rendezője

A Barbie rendezője újabb 100+ milliós projektet kapott.

Tavaly decemberben írtunk arról, hogy sajtóértesülések szerint a Netflix Greta Gerwiget kereste meg azzal, hogy rendezze meg az első két Narnia-filmet, most pedig a The New Yorker számolt be arról, hogy a Lady Bird és a Little Women rendezője szerződést kötött C.S. Lewis regényeinek adaptálására, így a Barbie után újabb nagyköltségvetésű filmet rendezhet.

2018. őszén derült ki, hogy a Netflix megszerezte a 7 Narnia-regény adaptációs jogait. A platform terve, hogy sorozato(ka)t és filmeket fejlesszen a klasszikus könyvekből. Egy ideig csend honolt a projekt körül, majd egy évvel később fény derült arra, hogy a Netflix megtalálta a franchise kreatív főnökét, aki nem más lesz, mint Matthew Aldrich, aki a Coco forgatókönyvét írta. Ő fogja felügyelni a filmeket és szériákat.

C.S. Lewis könyveiből a hatvanas évekbeli tévésorozat után 1979-ben készült rajzfilm The Lion, the Witch and the Wardrobe (Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény) címmel, az 1988-as élőszereplős BBC-minisorozat is ezen a címen található meg, majd 2005-ben, a Lord of The Rings-lázat meglovagolva mozifilmként a The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe (Narnia Krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény) címmel próbálkoztak újra vele.

És hogy miért van szükség a rebootra? Mert annak idején sokan hitték azt, hogy a Narnia-sorozat nagyot fog szólni, azonban a jól fogadott első rész után valamiért teljesen elhalt. Míg a 2005-ös, 180 millió dollárba kerülő első epizód hazájában 292 millió dollárig jutott el, addig a 225 milliós költségvetésű folytatás bombameglepetésre csak 142 millióig, majd pedig a gyártóváltás után a 155 millióból készített harmadik rész 104 millióval bukott meg. A nemzetközi bevételek azonban nem estek ilyen drámai módon, hiszen a 453 milliót termelő nyitó rész után a két folytatás 278 és 311 millió dollár jegybevételt hozott. De a folytatáshoz ez sem volt elegendő. Egy viszont biztos, a cím ismert és megvan a nézővonzó ereje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!